Vincent ‘Randy’ Chin és a Randy’s lemezbolt

Randy Chin és Clive Chin New York 2002

Vincent „ Randy” Chin 65 éves korában halt meg, egyike volt a jamaicai zene ipar óriásainak. Az egyike azoknak a személynek, akik elsőként indították el a helyi lemeznyomást a szigeten, a VP kiadó megalapítója, amely mára a legtöbb jamaicai zenét jelenteti meg a világban.

Vincent Kingstonban született, az apja egy ács volt, aki az 1920-as években hagyta el Kínát és telepedett le Jamaicába. A korai ’50-es években tinédzserként zenegépek telepítéséből és karbantartásából élt.

A családjával Vineyard Town nevű kingstoni kerületben telepedett le, amikor elindította a saját vállalkozását. A zenegépekből kidobott amerikai R&B kislemezek összegyűjtésével indította el a Randy’s Recordsot 1958-ban az East és a Tower utca sarkán. A nevet a Tennesse-i lemezbolttól kölcsönözte, amely egy késői esti rádióműsorban reklámozta magát.

A dekád végén Vincent már a lemez felvétellel és kiadásával is foglalkozott. Helyi R&B előadókkal dolgozott először, olyanokkal, mint Bunny & Skitter, Alton Ellis és Eddie Perkins vagy Basil Gabbidon. A zenéket már rögzítettek 1954 óta a szigetországban, de ezek javában a turistákat és a tengerentúli újdonságok piacát célzó mento és calypso felvételek voltak. Vincent a helyi tehetségeket és ízlésre helyezte a hangsúlyt.

A nagyobb kezdeti sikereit az akkor még calypso énekes Lord Creator ska számai hozták meg. 1962-ben jelent meg ’Lord Creator – Independent Jamaica’ slágere, amely igaz az Island Recordsnál látott napvilágot, de Vincent közreműködésével. Másik jól sikerült munkák is napvilágot láttak korai ’60as években a Toots & The Maytals és a The Skatalites közreműködésével. Ezek voltak a kezdeti exponensei a ska műfajnak.

LORD CREATOR - INDEPENDANT JAMAICA (1962 ISLAND)

HAPPY BIRTHDAY JAMAICA !!! MORE ON http://mightydoctorbird.blogspot.fr/

1962-ben Chin átbútorozott a North Parade 17 szám alá, egy egykori fagyizó helyére, így az üzlet a város szívébe került. Itt feleségével Patriciával egy négy-sávos stúdiót építettek fel a lemezbolt felett. 1968-tól már teljes gőzzel dübörgött reggae zenék felvétele. Chin a stílus egyik mágnássá nőtte ki magát, így a családjával Kingston északi peremére költöztek.

A hetvenes évekre elején a reggae zene megszilárdult. A Randy’s a jamaicai producerek számára a lehetőségek Mekkája lett. Lee Perry rengeteg számot vett fel itt a Bob Marley & The Wailers-szel, de például Gregory Isaacs, Dennis Brown is gyakori látogatónak számított. Nem utolsó sorban Johnny Nash amerikai zenész is vett itt fel lemezt.

Augustus Pablo - Java original

augustus pablo-java original-rebel rock reggae

Később felfejlesztették a stúdiót 16 sávosra, ekkor vette fel Augustus Pablo első lemezét, amin már Vincent nagyobbik fia, Clive Chin segédkezett. A Chin család megnyitották fióküzletüket New Yorkban, így ők lettek felelősek a reggae terjesztésének az Egyesült Államokban is. Ebben Vincent testvérei, Victor és Keith segédkezett.

Kihasználva a ’70-es évek technikai fejlődését, a Chin család nagy pénzt fektetett a lemeznyomógépek fejlesztésébe és a lemezek terjesztésében, így a Randy’s továbbra is a középpontban maradhatott. Az évtized végére Vincent és Patricia New Yorkba költözött, hogy megnyissa a VP lemezboltot és kiadót. Ezzel a stúdió bezárt, de a bolt a kilencvenes évek végéig tovább üzemeltették.

A gyermekeik közreműködésével a VP-t felfejlesztették az államok legnagyobb reggae konszernévé. Hivatalosan a VP kiadó 1993-ban indult el, ma több mint 15 ezer zeneszámot tudhat a magáévá és a Billboard 1999-ben az első számú reggae kiadóként nevezte ki.

RANDY"S RECORD MART/ STUDIO 17

Big Chunes! Big Chunes!...yes it"s Randy"s records in the year 2012! Plus a shwackload of classic footage and BIG CHUNES!...UA with the Mossman catch up with SCABA, CARL and Stranger Cole at Randy"s to chit chat ABOUT Randy"s rich history and impact Jamaica"s reggae. All music in this vid wuz produced at ...

A millennium után Vincent Miamiba költözött, hogy beindítsa, a VP floridai irodáját mielőtt nyugdíjba vonulna, de sajnos cukorbetegsége egyre jobban eluralkodott rajta és 2003. február 2-án elhunyt. Felesége és négy gyermekük gyászolta.