Sean Flowerdew egy nagyon elfoglalt ember. Januárban a Pama International frontemberként jelentették meg a Trojan Sessions to the Dub albumot. Szervezi az idei London International Ska Festivalt és dolgozik az új Phoenix City All Stars soron következő lemezén utolsó simításán. Amikor az interjú készült, az RSS próbált képet kérni a zenekarról, de sajnos nem sikerült, mert a zenekar egyedüli állandó tagja maga Sean, a többi zenész csak alkalmanként vesz részt. Az interjút a Reggae-Steady-Ska oldal készítette.
RSS: Az előző három lemezeteken lévő felvételek inkább szóltak úgy, mint ha rég elveszett Studio One anyagok lennének, nem mint feldolgozások. Zeneileg, hogy valósítottátok meg az autentikus 60as évek hangzását és technikailag miként kaptátok el?!
Sean: Nagyon kedves Tőled, hogy így jellemzed. Pontosan ez volt a cél. Elhomályosítani a történelmi zenei részeket. Megvalósításhoz egyszerűen átvettük azokat a technikákat, amiket a Studio One felvételekhez is használtak és ehhez megkerestük a megfelelő embereket. Zenészeket és hangmérnököket, akik ismerik a zenét. Az egészet felvenni egy helyiségben a legjobb kezdés volt.
Mi volt a reakciója a zenekaroknak, akiket feldolgoztatok? Kaptál olyan visszajelzést, hogy a feldolgozásotok jobb, mint az eredetije?
A The Stones vagy a Dexys nem mondtak rá semmit egyelőre, de a 2Tone album nagyon jól meg lett csinálva. Chrissy Boy a Madnessből a mi verziónkat játszotta egy Madness próbán és azt mondta, hogy mindenki imádta. A Selecteres Neol Davies imádta a feldolgozást, amit rögzítettünk. Jerry Dammers hallotta, hogy dj bulin játsszák a ’Stereotype’ feldolgozását. Azt hiszem, hogy nem is kaphattunk volna jobb visszajelzéseket.
Beszéljünk az új projektedről. A The Clash egy kézenfekvő és kiváló választás volt, de meg voltam lepve ahogy újragondoltátok a számokat dub stílusban. A dalok saját maguk inspirálták a vonalat, vagy volt rá esély, hogy a kreativitásotokat beleadjátok?
A The Clash már régóta a listámon van. Imádom a dubot és dolgoztam pár dub projekten a Pama International zenekarommal. Miután felvettünk három ska albumot, azon gondolkoztam, hogy jó lenne valami más csinálni inkább. Nem mindig ugyanazt. És számomra a The Clash számok sokkal jobban kölcsönzik a nehéz hetvenesévekbeli rockers/dub hangulatot.
Kik működtek közre az albumon, hol vettétek fel és mik voltak a folyamatok?
A felvétel nagyon közvetlen volt. Próbáltam elkapni azt, hogy miként szólnának a dalok, ha Jamaicában vették volna fel pont abban a korszakban és próbáltam a jó zenészeket megválogatni ehhez. Bullit (a Pama International dobosa, aki olyan nevekkel dolgozott együtt, mint Max Romeo, Lee Perry, Junior Murvin, Horace Andy, vagy a Waling Souls) jó választás volt ehhez. A végeredményhez szeretném, hogy sound system központosított legyen, ezért bevontam a projektbe London legjobb MC-jeit. Az első akikkel dolgoztam a Champian of Tighten Up Crew/Jamdown Rockers.
Az új albumot a 30th London International Ska Festivalon fogjátok bemutatni – mire számíthat a közönség a koncerten?
A látványon jelenleg is dolgozunk. Ahogy mondtam, szeretném még jobban sound systemessé tenni, de mivel élő koncertről van szó, így keverni fogjuk a két dolgot. Valamint dolgozunk a fény és vizuális effekteken, amivel előtte sosem volt dolgunk. Totálisan izgatott vagyok. Sokkal összetettebb, mint amit eddig csináltam és távol áll egy tradicionális zenekari felállástól.
Phoenix City All Stars Facebook