Az 1979-es 2-Tone Tour, avagy a két tónus robbanása

1979-ben a legvagányabb srácok a Monkey Manre ropták a legjobban a 2-Tone turnén, amelyen a zászlóshajó a The Specials volt, előzenekaraik pedig a Madness és a The Selecter. Az első állomás október 19-én volt a brightoni Top Rank-ban volt. A bulit mindig a The Selecter kezdte, majd őket követte a Madness és a bulit a The Specials zárta.

Az 2-Tone világát egy Coventry-i lelkész fia, Jerry Dammers keltette életre. Ő volt az atya a 2-Tone Kiadónak és az ére kiemelkedő pepita figurájának, Walt Jabsconak.

2-tone-title

1979-ben a punk ereje kicsit visszaesett. Nem volt már benne akkora erő, mint a kezdetekben. Sok fiatal ezért valami új után nézelődött. Sokak számára a 2-Tone eljövetele volt a megváltás. Az egész mozgalom központja a komor és szürke Coventry lett. Ahol nagy volt a munkanélküliségi ráta és a fiataloknak nem sok jövő képük volt. Ezek közzé a srácok közé tartozott Dammers is, aki zenei pályáját egy templomi kórus tagjaként kezdte. Majd a The Who hatására megízlelte a rockzene ízét. A suliban művészetet és filmesztétikát tanult. Itt ismerkedett meg a ska és soul zenékkel.
Első bandája a The Sissy Stone Souls Band volt, ahonnan kivágták. Ezután Londonban utazott, hogy a Pistols frontemberét, Johnny Rottent rávegye egy közös punk bandára. De ez nem vált be.
Miután visszatért Coventrybe összeszedett pár kiégett punk zenészt és összehozták a The Coventry Automatics nevű bandát. Sok névváltozás után végül a The Specials mellett döntöttek.
A vicc az volt, hogy Dammers lakásán próbáltak, mivel akkora zongorája volt, hogy azt nem tudták kivinni a lakásból. A hangzás nyers és páratlan lett.

Ugyanebben az évben a legismertebb brit rudegirl Pauline Black még a Walsgrave-i Kórház radiológusa ként melózott, ez idő alatt kezdtek el próbálni a helyi zenészekből álló zenekarukkal, a The Selecterrel. Black amúgy származását tekintve emblematikus alakja volt a 2-Tone érának. Belinda Magnusként született 1953-ban, angol zsidó és nigériai származású szülőktől.

Nyilvánvaló volt a Mod/Skinhead újjáéledés és próbáltunk egy kiutat találni arra, hogy biztosan ne menjen el az egész a Nemzeti Front irányában. Idealistaként gondolkoztam és próbáltam megfogni ezeket az emberek, így amikor a banda stílusát dolgoztuk ki elkezdtük a ska-t jobban előtérbe helyezni, mint a reggae-t. Sokkal egészségesebbnek tűnt egy olyan zenét használni, ami már a brit zenében beleintegrálódott, inkább, mint fehér srácok játszák mind a kettő stílust. Az 1940-es és ’50-es években Professor Longhair hozta be a karibii ritmus, amikor a Jamaica átvette a hangzást New Orleansból. Keverve a fekete kubai jazzt az észak-amerikai jazzel és az afrikai ritmusokkal – ez volt a ska gyökere. – így írta le zenéjüket Dammers.

1979-ben a The Specials kiadta az debütáló lemezét, amit egyszerűen csak ’Specials” névre kereszteltek. A megjelenést egy 40 állomásos turné követte Anglia szerte. A buli október 19-én Brightonból indult és november 9-ln Newcastle-ban zárult. A koncertek általában jó hangulatban teltek el, de mivel a közönségközt megtalálhatóak voltak a skinheadek, így nem mindig múlt el egy este verekedés nélkül. Bár ezek botrányok száma elenyésző volt, a média próbálta a The Specials közönségét balhésnak beállítani. Dammers elmondása szerint körülbelül 4 koncertet kellett Terry Hallnak leállítani ezek miatt.

img_new
A fő zenekar mindig a The Specials volt. A The Selecter indította a bulit, a Madness pedig tovább fokozta a hangulatot. De a buli végén a Skinhead Moonstompra mind a három zenekar a színpadra lépett és együtt tombolták végig a zárószámot. Ez egyfajta tradícióvá nőtte ki magát. Sokszor nem csak zenészek, hanem a közönség egy része is felmászott a színpadra ezzel lökve káoszba a parti befejezését.
Mind a három banda a The Roundhouseban próbált a turnéra. Ez a hely szolgált alapul a gőz kiengedésére is, mert sokszor hajnalig tartó piázások is rendeztek a próbák mellett.

Ez a turné sorozat lendített a legnagyobbat a 2-Tone éra kialakulásban, mivel a sajtó minden koncertről beszámolt. Így a turné végére a minden iskolában, ifjúsági klubban, koncerten, az utcán és az undergroundban is a 2-Tone lett a kiemelt zenei stílus. Megindította világhódító útjára ezzel együtt a Bad Mannerst, a The Beatet, a The Bodysnatcherts-t.