John Allen felfedezte a Ska könyvének elveszett történeteit

Ha valaki jártas a New York zeneköreiben ismerősen csenghet számára John Allen neve, a zenész, aki számos Shaggy slágerhez hozzátehette a nevét. Nos, ennek az embernek most egy újabb projektje van, egy ska album, amelyet The Lost Books of Ska Vol. 1-re keresztelt, melyet a Skaville Music kezei között hozz össze, amelyet Ő és a The Congos-ból ismert Watty Burnett működtet.

Az album, amelyet a jövő évben fognak megjelenttetni a The Skatalites ihlette, amiről elmondhatjuk, hogy máig a legnagyobb zenekar, ami Jamaicából indult. Allen számára két zenekartag nagy behatás tett a fiatal évei alatt. Így vélekedve róluk:

„Mindig is rajongtam a ska zenéért, de számomra a legnagyobb motiválóerő Roland Alphanso volt, aki egyfajta mentorként hatott rám, és Tommy McCook, aki mikor még az Ocean View Avanue-n laktam, ő a Slipdock Road-on. Sokszor találkoztunk a Bouremouth Beachen hajnalonként, ahol az iskola előtt úszások alkalmával mindig hallottam gyakorolni. „

Ezek után nem volt kérdése, hogy megkeressen nagyobb zenészeket is a ska ősidejéből, így sikerült együtt zenélnie a The Skatalites egyetlen ma is élő tagjával Lester Sterlinggel illetve a jazz gitáros Ernest Ranglinnal, aki számos The Skatalites albumon közreműködött.

Miután Allen az Egyesült Államokba költözött beszállt zenélni a Monyoka bandába, akikkel rögzítették a korai nyolcvanas évek egyik legjobb slágerét, a Go Deh Yaka-t. A szám a HC&F Records gondozásában jelent meg. Allen igazi népszerűségét a Shaggy-val való együtt működés hozta meg.