
Lassan 5 év telt mióta a The Slackers egy teljes albumot jelentett meg. Most itt a vége a sírásnak, mivel a zenekar az ősszel új stúdió lemezzel rukkol elő, amit Európában is bemutat!
Azt mindenkinek tudnia kell a bandáról, hogy Ők azok a ska színtéren, akik egyénileg is és kollektívan is mindig őrületes dolgokat hoztak végre. Egy nyughatatlan zenekarról van itt szó, kérem szépen.
Az elmúlt 2 évben a zenekar erősen írja az új szövegeket, hozzá a jobbnál-jobb zenéket és próbálják be, hogy a stúdió mellett élőben is jól szóljanak. A stúdiózást amúgy Brooklynban kezdték el és most Portlandban folytatják.
Kiemelt dologként kezelendő, hogy 3 producer keze alatt készül az új lemez: Vic Axelrod, Brian Dixon és a zenekar sajátja, Agent Jay. Utóbbi, 4 szám rögzítését felügyelte.
Vic Axelrod (művésznevén Ticklah), jól ismert zenész, hangmérnök és producer olyan zenészek mellett dolgozott, mint Antibalas, Sharon Jones, Easy Star vagy Amy Winehouse. A brooklyni Don’t Strip stúdiójában rögzítette az album egy részét a The Slackers.
Brian Dixon, a The Aggrolites alapító tagja. Ő az az ember, aki a legtöbbet dolgozott talán a The Aggrolites hangzásvilágáért és talán az egyik legnagyobb tiszteletben álló producer Los Angeles kívül. A keze alatt a The Slackers egy vegytiszta elegyét hozta össze az nyugati-parti Dirty Reggae-nek és a keleti-parti Jamaicai Rock’N’Roll-nak.
A harmadik producerről, Agent Jay-ről annyit kell tudni, hogy ő az, aki négy számért felelős. Ha éppen nem a The Slackers-ben penget, akkor a Keleti- Part egyik legelfoglaltabb hangmérnöke és producere. A felvételek alatt a zenekar törhetetlenül hallgatott rá. Mind a 4 számot a brooklyni Seaside Stúdióban vették fel, ahol a hangmérnök Mitch Raskin volt. Mindezek mellett Jay felel azért is, hogy a dub számok jól hangzanak majd a lemezen.
Együtt számtalan verziójával jöttek elő a 12 új számnak, amelyből a zenekar tervei szerint 3 különböző 12”, egy LP, egy dupla Lp, egy CD és egy letöltős csomag fog napvilágot látni.
Most a zenekar a követőik segítségét is kéri. A lemez most egy kiadás előtti időben van, amelynek megjelenését a zenéjüket kedvelői is támogathatják kisebb pénzfelajánlással. A felajánlásokat itt tudjátok elküldeni.
Mindezek mellett, hogy a zenekar új lemezen dolgozik meg kell említeni, hogy európai turnéra is készülnek, melynek az időpontjait alább találhatjátok: