Az olasz (vagy már inkább német) ska zenekar idén ünnepli a 10. születésnapját, amit egy lemez megjelenéssel koronáz majd meg. A lemez a sorban a hatodik, de remélhetőleg nem az utolsó.
Az The Offfenders nem az a banda, amelyet nagyon be kellene mutatni a európai ska színtérről. Ők talán az egyik legaktívabb banda a kontinensen, akik ha éppen nem turnéznak, akkor egy új lemezen törik a fejüket. A hangzásuk egyedi, amit mindig képesek egy kicsit megújítani, így ha alapjaiban nem is, de minden eddig kiadott lemezükön találkozhattunk újjal.
Az, hogy honnan jön ez a lendület, amellyel a turné sokaságok azt csak Ők tudhatják, de mindenesetre mi nagyon várjuk már az októbert, hogy kézzel foghassuk az anyagot.
12 vadonatúj felvétel lesz hallható a digitális illetve a bakelit korongon is, amelyet a Destiny Records gondozásában vettek fel. Jelenpillanatban már a masterelések illetve a rajzmunkák zajlanak, úgyhogy nagy az esély, hogy nem sokára hallgassunk pár új számot a megjelenés előtt.
A lemez kiadását megelőzi a zenekar egy másik fontos életeseménye, mivel a dobosuk, Checco a napokban várja kislánya megszületését. Gratulálunk neki!