Nem rég alkalmunk nyílt, hogy megosszunk pár szót a New Jersey állambeli Reverend T. Sinisterrel, aki a Hub City Stompers énekese. Az interjú során szóba került az magánélete és a New Jersey-i és a New York-i hardcore/ska és skinhead színtérről.
Mi és mikor vezérelt a ska és skinhead színtérhez?
Rev Sinister: Az első találkozásom a punk és más underground zenékkel még az általános iskolában volt. Ekkor ismerkedtem meg a punk-rock, hardcore, ska, oi!, alternatív, industrial és hip-hop műfajjal. A korai ’80-as években a bátyámon keresztül, aki széles körben hallgatta ezeket a zenéket, ami mindig kihallatszott a szobájából. A szobája ugyebár tiltva volt számomra, így mindig meg kellett várnom, hogy elmenjen otthonról és kiderítsem, hogy mik ezek a csodálatos hangok, amiket a kazettáiról hallgatott. Ekkor ismertem meg a The Clash, a The Replacements, A The English Beat, a The Specials és a Husker Du zenéjét. A hardcorehoz és a punkhoz akkor kezdtem el kötődni, mikor a bátyám megmutatta a Black Flag „Damaged” albumát. A hardcore lett a szívszerelmem, a ska pedig a második a sorban. De ezt nem azt jelentette, hogy nem szerettem volna a ska-t. Ugyanúgy hallgattam, és ahogy tehettem jártam el bulikba. Valójában az első koncert, amire ellátogatottam egy Fishbone buli volt. Aztán egyszer csak elkezdtem koncertekre járni, és elmerültem a skinhead színtérbe, mivel az összes bulin jelen voltak. Így hamar lett pár skinhead haverom. Mivel soha nem szerettem becímkézni magam, ellenálltam annak, hogy skinheadnek nevezzenek elsőre, annak ellenére, hogy velük lógtam. De később természetesen jobban és jobban belemerültem a színtérbe, a zenébe, a stílusba, az életmódba. De természetesen megérte.
Mit gondolsz, mi vonzott téged a legjobban? A zene, a divat vagy a bajtársiasság?
Rev. Sinister: Mind azok a dolgok igazából, amik foglalkoztak a haragommal és az aggályaimmal, az érzéseimmel, hogy kívülálló legyek mivel az iskola társaim különcnek tartottak és képtelenek megérteni, elfogadni és úszni az árral, ami a társadalmi normák elfogadásáról szóltak. Találni egy világot, amiben ugyanolyan különc srácok vannak, mint én, akikkel ugyanazokat a zenéket, stílust és szokásokat képviseltünk akkoriban leírhatatlanul frissítő és életmódváltó élmény volt. A zene volt igazán a magja mindennek, az egyetlen dolog, ami összefogta az egészet.
Beszélnél egy kicsit a Hub City Stompers előtt zenekarjaidról? Az Inspecter7-n kívül volt más zenekarod, mielőtt beindult volna a HCS?
Ha igazi zenekarokról beszélünk és nem pedig hobbizenekarokat és próbálkozásokat nézünk, akkor csak az Inspecter7-t mondanám. Leszámítva pár tagcserét a zenekar 1992 és 93 között pár néven működött (Agent 68 vagy Crashbars). 1993 végére a név véglegesen Inspecter7-re változott, ekkor léptem be én is a zenekarba. A tánctéri bohóckodásom átment a színpadi életbe, ami egy természetes folyamat volt az életemben egy nagyváltozást hozva az I7-be és később a HCS-ben. 1997-ben aztán összehoztam a Steel Toe Solution névre keresztelt zenekart, amelyben a hardcore és oi! zene iránti szerelmemet élem ki.
Utálok negatív dolgokat felhozni, de mennyire fáraszt a végtelen árnyéka a rasszizmusnak, ami rátelepült a skinhead szóra? Mindig azt mondom, hogy a skinhead nem lehet rasszista és, hogy egy rasszista nem lehet skinhead… Ami lényegében igaz, de kétségtelen, hogy a nevet teljesen maguknak tudták a bonehead idióták.
Visszagondolva, amikor új és fiatal voltam a skinhead színtéren, ami történetesen olyan időszakban volt, amikor az amerikai média félrevezetett és negatívan ábrázolta, hogy mit gondolnak mit is jelent a “skinhead”. Sokkal jobban motivált, hogy próbáljam elmagyarázni az embereknek az igazságot a dolgokról. De idővel sajnos belefáradtam és inkább nem foglalkoztam vele. Elértem ahhoz a ponthoz, amikor annyit mondtam „Szerinted náci vagyok? Akkor az vagyok… Egy náci aki nem igazán fehér, te kibaszott gyökér. Most mondj valamit, vagy kussolj el!” Pokolba, ha skinhead vagy, akkor mindenkivel harcolsz, beleértve természetesen a nácikat is. Szóval mi is a kis tudatlanság az arcodon?
Annyi hazugságot ragasztottak rá a szubkultúrára, hogy sosem fogjuk tudni a „skinhead” dolgot tisztára mosni. Pofázhatsz a csökött náciknak arról, hogy nevezhetik magukat skinheadnek vagy aminek akarják, de jobb ha inkább bemutatsz nekik a középső ujjaddal… ugyanígy a médiának, hogy segített elterjeszteni a hazugságokat az eladásokért és az olvasottságért. A picsába már, a skinhead szubkultúra messze áll attól, amit a média terjesztett és dezinformált róla. Ez nem győzelem. Az egyik oldalon ott van rajtad a náci címke, a másik oldalon meg, hogy az egész egy politikailag korrekt pop trend. Az igazság, hogy mit képvisel a szubkultúra meg sehol sincs. A többségi társadalom soha sem látta és nem is fogja. Az igazat megvallva, az igaz skinek, akik még megmaradtak meg nem igazán baszakodnak ezzel az egésszel.
Megemlítést tettél a PC trendre a punkban. Mi a véleményed, hogy a politikai korrektség szintén egy az underground színtér ellenségei közül, és a szólásszabadság fontos a mi világunkban?
Látom, hogy a határvonalak egyre inkább elmosódnak napjainkban, de jó és rossz még mindig könnyen meghatározható a szememben. Képesnek kell lennünk arra, hogy megnevezzük a rosszat, amely valamely módon gyengít vagy elnyom, legyen az egy különös stílus vagy ízlés. Nézd meg a nagy képet. Ismerd meg az igazi ellenséget. . Láss rendesen. Ismerd az ellenséged. Küzdj, ahogy jónak látod és ne nyomd el a másikat a látásmódjában. Ami a HCS-t illeti, mi mindent ugyanazon a különleges módon csináljuk, ahogy csinálunk.
Köszönöm a válaszokat.
Nagyon szépen köszönöm a törődést és a kérdéseket.
