Egyre jobban érezhető volt, hogy Derkovéknál robbanni fog újra a punk-rock bomba. A koncerteken hallhatóak lettek új számok, és a zenekar is nyár vége felé felfedte, hogy az évet egy kislemez megjelenésével fogja zárni. Végre itt van, három év után új DerkovBois lemez.
A Helyetted Senki Sem Fog A Ringbe Szállni EP itt van, hallgatható. Az egyelőre digitális formában elérhető anyagon 4 szám kapott helyet. Három új szám mellett egy több, mint 10 éves számot is végre felvettek, így most már jó minőségben élvezhető az “Amit érzel, azt mutasd ki” .
A dalszöveg írásba besegített Tilla is, de Dosi szövegei továbbra megragadják a lényeget. Egyszerre fogja meg az elmét és a szívet. Nem változott semmit az elmúlt 15 év alatt a lendület a mondani valójában. A zenei rész viszont új erőre kapott, az új felállás meghozta gyömülcsét és egy tisztább, lendületesebb zenei irányba vitte el a zenekart, mégha ezzel egy kicsit túl is léptek a street-punkon, egy melódikusabb, punkosabb stílust összehozva ezzel. De még mindig érezteti velünk, hogy melyik bandát hallgatjuk éppen. Egybe a kettő ugyanúgy visszaadja a koncertek a csordavokálos jellemét.
De fejlődés nélkül nincs jövő, és ezt a szombathelyi srácok jól érzik és használják ki.
Egyszerűen alig van zenekar, amibe kapaszkodni tudna egy szélesebb rajongói réteg. A régóta működő nagyobb neveken kívül szinte nincs senki, aki eljuthatna jelentősebb közönséghez. Talán ennél többet nem is tud eltartani Magyarország, de örülök, hogy az öregebb nevek még mindig tudják hozni azt a színvonalat, amit talán nem is várnak el annyira a tőlük.
Az EP-ből terveznek vinylt vágatni, előrendelni a zenekarnál lehet.