Laurel Aitken volt az a személy, akinek a neve először beugrik ha a skinheadekről, a ska-ról vagy a reggae-ről beszélünk. Ő volt az a személy, aki a zenei divatoknak fittyet hányva mindig is egy erős skinhead közönséget tudott a háta mögött. Ő maga azt mondta, hogy nem szereti a skinheadeket a közönségében. Mivel egyenesen imádja őket!
Jöjjön egy régi cikk a skinhead.hu-ról a Ska Keresztapjáról, Laurel Aitkenről!
Laurel Aitken 1927-ben született Kubában, majd mikor 11 éves volt Kingstonba költözött családjával. “Édesapám jamaikai, édesanyám kubai, – magyarázza egy interjúban Laurel – és édesapám csak haza akart menni.” 1941 tájékán, mikor 14 éves volt, szinte egymás után vesztette el szüleit. Az egyetlen megélhetést a zenében látta. Kamaszként egy utazási irodának dolgozott. A kikötőben fogadta az érkezőket úgy, hogy olyan calypso dalokat énekelt, mint a Welcome to Jamaica, Jamaica Farewell, Coconut Woman. Így próbálta kölyökként fenntartani magát a turisták adományaiból. A mai napig nem tudni igazán, hogy szegény gyerekként miként tanult meg játszani a billentyűkön, honnan szerzett hangszert, hogy képezte magát.
Zenei karrierje a negyvenes években kezdődött, mikor Nat King Cole, Louis Jordan stílusában énekelte a dalokat. Hamarosan az R & B, a soul, calypso, mento, és – személyéhez legközelebb álló stílus – a boogie vonalán vezetett az útja. A Glass Bucket Clubban énekelgetve és figyelemmel kísérve az akkori sound systemek által szolgáltatott stomping hangulatát csiszolta tökéletesre nagyszerű ének és tánc tehetségét, mellyel sikerült megbolondítania a közönséget. Három tehetségkutatón is kiválóan remekelt.
Motta‘s stúdióbeli első munkájára így emlékszik: “Az első dalt csak magamnak akartam rögzíteni, ez az I met a senorita volt. Saját pénzemből álltam a költségeket és vittem a zenészeket is. Sajnos senki sem él már közülük. A szaxofonista igazán nagy névnek számított akkor. Aztán felvettük a Merenguita-t és ki is adta egy férfi, Mr. De Pass, aki a King streeten üzemeltetett lemezboltot.” Nemsokára feltűnt a Melodisc nevű kiadó, ami a Motta’s műhelyben készült dalokat hivatott gondozni. Az MRS (Motta’s Recording Studio) dalokkal egymás után jelentek meg az új irányt adó 10 inches bakelitek rajta Laurel Aitken nótáival.
“Laurel Aitken olyan volt, mint egy folyó, ami keresztülhaladt jó és rossz időkön. Ha egy darabig esetleg nem lehetett róla hallani, biztos akkor is valami jó muzsikát szolgáltatott. ” (George Marshall, 1989)
Aztán következett jó néhány kislemez az 50-es években, beleértve az 1957-ben megjelent R&Bish és Roll Jordan Roll-t, amik első igazi saját slágereit jelentették. Fordulópont volt ez az életében. Sőt, mikor a Caribou megjelentette az Aitkens Boogie-t, a zenében különleges keveréke jelent meg a new orleans-i rhythm & bluesnak, a markáns fekete amerikai beatnek, ami mutatta a további irányt. Egy év multán Laurel nagy áttörése következett a Little Sheila, valamint a Boogie In My Bones kislemezekkel. Eme daloknak a megjelenését egy új feltörekvő kiadó az Island Records gondozta, amit az angol Chris Blackwell alapított. Little Sheila 11 hétig, a Boogie In My Bones pedig 13 hétig volt első a jamaicai toplistán, megszilárdítva Aitken népszerűségét a jamaicai zenéket kedvelők körében.
1957 körül több bibliai jellegű, lelkiismeretes tartalmú dalok születtek, mint a Ghana Independence és Nebuchanezer. Ezeknek a daloknak a hangulatát afrikai ütős hangszerekkel színesítették és mondanivalójuk forrását nem elsősorban a rastafarianizmusban látták, hanem a jamaikai templomok erős hatásában. Az az ember, aki a későbbiekben a skinheadek kedvenceként jelent meg Angliában, nem csak az alkohol és a gyengébbik nem szeretetéről énekelt vidám dalokat, hanem felelősségteljesen, komoly témákról is felszólalt azokban.
No de ne ugorjunk előre. Hamarosan az Island Records erőre kapott és bemutatta a jamaikai magot Angliának, majd promotálta ott a zenéjüket, ahol a mai napig legnagyobb támogatásnak örvend a műfaj. Blackwell befolyása idézte elő annak a stílus iránti nagymértékű angol érdeklődést, amin határozottan hagyta rajt bélyegét Laurel. Az 50-es években egymást követték a kivándorlási hullámok angol városokba, ahol jamaikaiak telepedtek le és találtak munkalehetőséget. A jamaikai bevándorlókkal együtt érkezett a jamaikai ízlés is. Egészen pontosan 1960-ban vándorolt ő be a szigetországba, ahol örökre megváltoztatta a ska arculatát. A szürke ég és gyötrelmes időjárás ellenére Aitken is megtalálta helyét a jamaikai közösségekkel együtt, akiket szívesen fogadtak a helybéliek. Egy kiadó például rengeteg kalózmásolatot terjesztett el nehezen beszerezhető jamaicai dalokkal, tükrözve ezzel az új igényeket. Majd egy ifjú lemezcég is feltűnt Blue Beat névvel, és ez látta el a kiéhezett piacot. Laurel hamarosan olyan kiadókkal a háta mögött építette zenei építményét, mint a EMI, Ska Beat, Nu Beat, Direct Records, Doctor Bird Records, és persze sok kicsi de aktív csapatok is segítették őt. Ez idő tájt születtek meg azok a klasszikusok, mint a Fire In Mi Wire, Bartender, Jesse James, Skinhead Train, Landlord, Tenants, It’s Too Late és Pussy price. Laurel volt akkor az egyetlen olyan jamaikai csillag, aki rendszeresen turnézott Angliában, és aki hatalmas sikereknek örvendett a klubokban. Zenei repertoárjába majd a rock steady és reggae stílusokat is belefoglalta. Gyümölcsöző zenei pályája innentől kezdve nem volt kétséges.
A 60-as 70-es évek alatt Laurel lengette igazán a Blue Beat zászlaját. Jerry Dammer és a cége például összekovácsolt egy híres brit új hullámos ska fesztivált a 70-es évek legvégén, ami Aitken és remek követője Prince Buster hatalmasságára alapozott. A kezdeti bombasikerek után is rendszeresen ejtette ámulatba a közönséget mind a fesztiválokon, mind a klubokban.
A 60-as évek végén a ska zenét a reggae kezdte felváltani, amit a növekvő skinhead közösségek és persze Lauren Aitken is egyre jobban kedvelt. A skinheadek buzgón vásárolták fel a lemezeket. Azután, hogy néhány igen nagy népszerűségnek örvendő lemez került ki a Graeme Goodall’s Doctor Bird háza tájáról, hamarosan készültek el skinhead lemez sorozatok a Pama Records-nál és a Trojan Records-nál. A 70-es évek közepén, mikor az első skinhead hullám vége érezhető volt, akkor érkezett meg a roots reggae, és az új stílus felemelkedése mellett Laurel megmaradt ugyanolyan sikeresnek és a legkeresettebb fellépőnek. A The English Beattel játszott, majd turnézott a Secret Affair nevű mod bandával, valamint szintén kölcsönös támogatást élvezett a Ruts! punk/reggae csapattal. Eme változatosság mellett a karrierje újra és újra megfiatalodott.
Ahogy közeledett az évtized zárása a skinheadek új generációja vált hatalmas rajongójává zenéjének és az 1980-as angol toplistákon egyértelműen látható volt, mennyire is közkedvelt ő. A Klasszikus Rudi got married album jelent meg ebben az időben, amit az I-Spy/Arista Records gondozott. A lemezen olyan hatalmas slágerek csendülnek fel, mint a Hitchhike, Skinhead, Sally Brown vagy az It’s too late.
A 2-Tone korszak végével, Laurel megtartotta hitét a ska zenében, felvett néhány albumot és kislemezt a nagyszerű Potato 5-val és megmutatkozott az Abszolút kezdők című mod filmben, amiben David Bowie játszotta a főszerepet. Innentől kezdve folyamatosan turnézott mindenfelé és készítette az új dalokat. A 90-es években a német Groover újra adta ki lemezit és olyan harmadik hullámos csapatokkal zenélt együtt, mint a Toasters vagy a New York Ska Jazz Ensemble. 2002-ben pedig megjelent a Live At Club Ska albuma a Trojan Recordsnál.
Laurel Aitken születésétől fogva mélyen magában hordozta a ska zenét és élte át annak különböző hullámait. A világ legkülönbözőbb vidékein lépett fel életének utolsó éveiben is. Laurel munkássága emlékezteti az új nemzedékeket arra, hogy mi is valójában a ska és annak gyökerei. Joggal hívják őt ezért a ska keresztapjának.
A világ egy nagyszerű embert és zenészt veszített el 2005. július 17-e reggelén, mikor egy súlyos szívroham következtében Laurel Aitken eltávozott közülünk. Igazi úttörője volt a jamaicai zenéknek, aki nem csupán kulcs szerepet töltött be korai zenei fejlődésben, hanem ő volt az, aki ismerté tette a ska-t az egész világon.
