Skinhead Reggae

Mivel Angliában az új szubkultúrának még nem volt kialakult saját zenéje, így a soul és a reggae,  határozta meg az első skinhead-generáció zenei stílusát. A jamaikai zenestílusok időbeli és stílusbeli tagolása: 1959-től 1966-ig ska, 1966-tól 1968-ig rocksteady, 1968-tól pedig az úgy nevezett korai (early) azaz skinhead reggae. A reggae tehát 1968-ban felváltotta, a lassabb, soul-orientált rocksteadyt. A reggae tempója gyorsabb volt és az előtérben inkább a ritmus állt (főleg a basszus és a gitár által). Egyébként közületek azoknak, akik csupán valamilyen a stílus új válfaját ismeritek: a reggae  az első években lényegesen keményebb hangzású volt és nem olyan, mint ahogy azt az ember a ’70-es évek közepebeli Bob Marley lemezekről ismerheti. A jamaicai zene készítés feltételei nem voltak a legkedvezőbbek főleg az ország rossz gazdasági helyzete miatt. Jól mutatja be a zeneügyeket Jamaikán az 1970-es években a „The harder they come” című film, Jimmy Cliff-fel a főszerepben. Az akkori jamaicai zenészek helyzete erősen különbözött a mai európai bandákétól. Többnyire ez azért történt így, mert egy producer egy dalhoz (amit vagy ő, vagy az előadó írt) énekest vagy ének-csoportot keresett. Vokálosokból annyi volt, mint a szemét, mert sok fiatal jamaicai volt munka nélkül, és a zeneiparban kerestek munkát. A számot aztán egy stúdiózenekarral vették fel. Ezek a stúdiózenekarok mindig ugyan azokból a zenészekből álltak, aztán különféle neveken kiadták őket. A ska felvételeknél a stúdió zenészek majdnem mindig a Skatalites tagjainak háza tájáról kerültek ki. A vokál csoportok (triók, duók) lemezeire szintén különféle neveket nyomtak. A zenészek alig láttak valamit a pénzből, amit a munkájukkal szereztek. Ha a felvételt Angliában sikerrel árusították, a zenészek és énekesek akkor is csak pár koszos jamaikai dollárt kaptak.

A szövegek legnagyobb része szerelmes dal volt, de felvettek politikai témájú dalokat is, mint pl. a „Vietnam” Jimmy Cliff-től vagy a „Black and white” a Pioneers-től. További szövegek inkább „gonoszkodók” voltak és gyakran szexisták. Mindenek előtt a Lloydie és a The Lowbites szereztek maguknak hírnevet ezen a területen. (Egyébként a szövegek nagyrészét a szigetországiak nem értették.)

A sok karibi bevándorlónak és az új, a nem színesbőrű reggae rajongóknak köszönhetően hamarosan nőtt az érdeklődés Nagy-Britanniában a jamaicai zene iránt. Ezért hamarosan reggae kiadók alakultak. A legnagyobb kiadó a Trojan volt (a reggae piac 80%-át uralta). Egy másik fontos kiadó volt a Pama. Ezek a kiadók eleinte csak jamaicai anyagot terjesztettek. Nem sokkal később az érdeklődés olyan nagy lett, hogy elkezdtek brit felvételeket is piacra dobni. Részben ehhez elhozták Angliába a jamaicai sztárokat, mint Desmond Dekker-t, Laurel Aitken-t vagy Derrick Morgan-t. Másrészt brit művészeknek is írtak reggae dalokat pl. a Pyramids-nak (egy fekete egykori soul/R & B banda, ami részben együtt dolgozott Eddie Granttal). Az Angliában gyártott anyag gyakran bővítette a skinhead piacot: pl. „Skinhead Train” Laurel Aitken-től, „Skinhead speaks his mind” a Hot Rod Allstars-tól vagy „Skinhead Revolt” Jose the Boss-tól. A leghíresebb csapat valószínűleg a Symaryp volt (tulajdonképp a Pyramids, csak a nevet kicsit elváltoztatták), akik egy egész skinhead lemezt vettek fel, a „Skinhead Moonstomp” névvel. A skinheadeket megcélzó törekvések mellett a Trojan megpróbálta a reggaet az átlag brit közönséggel is megkedveltetni.  Mindenekelőtt azonban azokat a zenekedvelőket fogták meg, akiknek keményebb, ritmusközpontú instrumentális és úgy nevezett DJ (ez a jamaicai zenekultúrában a ceremóniamester) lemezeik voltak. Ezzel egyidejűleg megjelentek az egyéni soul énekesek és énekcsapatok utánzói is.

1969-et tekinthetjük a skinhead-hullám és a skinhead-reggae csúcspontjának. Ebben az évben Desmond Dekker vezeti a szigetország toplistáját az „Israelites” című dalával. Angliában hetente 300 (!) reggae dal jelent meg, persze köztük sok értéktelen is, amikkel csak a mennyiségre mentek. Leggyakrabban kislemezeket úgy nevezett 7″ – es lemezeket adtak ki. Egyrészt azért, mert ez a sok kis kiadónak kedvező volt, másrészt, mert a fiatal, munkásosztálybeli srácok szívesebben vásárolták őket. Az LP-ket inkább a középosztály gyerekei vették. Viccesen hangzik, de a brit fiatalok zenevásárlási szokásairól tudományos felmérés is készült. Egyébként akkoriban a reggae olyan zenetípus volt, amit főleg diszkókban játszottak, a koncertek ritkák voltak. Így a diskjockey (Jamaicában selector) volt a reggae terjesztője és sokszorosítója.

A skinheadek és a reggae kapcsolata 1971-72-ben kezdett véget érni. Ennek több oka volt: már nem volt olyan sok skinhead (sokan suedeheadek lettek, később smoothiek), ezenkívül csökkent a skinheadek érdeklődése a reggae iránt.  A reggae ugyanis megváltozott: a szövegek egyre többször voltak hittel átitatottak (rastafari) és a tempó is lelassult. A másik ok, pedig az volt, hogy a ’70-es évek elejétől a bootboyok körében egyre népszerűbb lett a rockzene (pl. Slade, de más glammrock bandák is megjelentek: Gary Glitter, T-Rex, The Sweet). Azok a skinek és suedeheadek, akik továbbra is fekete zenét hallgattak, inkább a soul felé fordultak (főleg Észak-Angliában, innen a Northern Soul).

A második skinhead generáció lelkesedése a Two Tone Sound iránt 1979-ben a skinhead mozgalom jamaicai gyökereivel magyarázható. A bandák, mint a Specials, nemcsak modern skát játszottak, hanem felvettek régi skinhead-reggae számokat is (pl. „Monkey Man”, „Skinhead Monnstomp”, „Liquidator”, „Long Shot Kick The Bucket”). Az első skinhead generáció sztárjai is visszatértek ’79-ben: Desmond Dekker felvette egy aktualizált verzióját az „Israelites” című számának és Judge Dread (az első fehér reggae énekes) is kiadott néhány új albumot.

 

Ha az ember a skinhead-reggae témát követni szeretné, ez igen drága lehet. Egyes korai reggae és ska bakelit lemezek méregdrágák, természetesen a nagylemezek, LP-k, ritka nyomású lemezek az általános zenegyűjtők számára is nagy értéket jelentenek. Olcsóbb megoldás lehet egyik vagy másik reggae válogatásalbumot megvenni. De ha valakinek ez még mindig túl költséges, az be tud szerezni olcsó reggae CD-ket is. Sok olcsó reggae slágerválogatás van, ’69 és ’72 közti anyaggal. Aki jobban bele szeretne mélyedni a témába, az szerezze be a „Boss Sounds – Classic Skinhead Reggae” című könyvet Marc Griffiths-től (ST Publishing, Schottland, 1995.). A könyv angol nyelvű, rövid bevezető után részletes skinhead-reggae diszkógráfia található benne tájékoztató megjegyzésekkel.

Szóval, remélem egy párotokat sikerült fellelkesítenem a 69-zene iránt.

Do the Reggae!

Sikeres skinhead-reggae számok

Harry J.: Liquidator
The Upsetters: Return of Django
Desmond Dekker: Israelites
Judge Dread: Big Six
Tony Tribe: Red red Wine
The Upsetters: Live Injection
The Maytals: Monkey Man
The Maytals: 54-36
Simaryp: Skinhead Moonstomp
Jimmy Cliff: Vietnam
Dave & Ansell Collins: Monkey Spanner
Bob & Marcia: Young, gifted & black
The Upsetters: Dollar in Teeth
Scotty: Draw your Brakes (Stop that Train)
Dave & Ansell Collins: Double Barrel
Pioneers: Longshot kick the Bucket

Skinhead-reggae előadók

Az alábbiakban néhány (persze nem az összes) skinhead-reggaezenész nevének listája található. Tartsd szem előtt, hogy ezek a zenészek gyakran nem csak skinhead-reggae stílusban alkottak, hanem később más jamaicai zenei stílust is játszottak.

Ismertebb előadók

Laurel Aitken
Derrick Morgan
Jimmy Cliff
Ken Boothe
Lloyd Parkes
Dandy Livingston
Pat Kelly
Hortense Ellis
Winston Francis
John Holt
Alton Ellis
Desmond Dekker
Clancy Eccles
Jackie Edwards
Nora Dean
Rudy Mills
Busty Brown
Eric Donaldson

Énekcsoportok

Toots & the Maytals
The Maytones
The Bleechers
The Stingers
The Soulmates
The Pioneers
The Hippy Boys
The Slickers
The Versatiles
The Heptones
The Untouchables
The Paragons
Simaryp (aka Pyramids)
The Kingstonians
The Soul Sisters
The Ethiopians
Keith & Tex

Instrumentális előadók
The Upsetters (Vokál csoportként is)
Sound Dimension
Ansell Collins
Harry J. Allstars
The Supersonics
G.G. Allstars
Tommy McCook
Val Bennet
Joes Allstars (Joe Mansano)
Jackie Mitoo
Rico

Toaster (DJ-k)
I-Roy
Dennis Alcapone
Dave Barker
Lee Perry
Scotty
King Stitt
Winston Williams
Sir Lord Comic
Dillinger
Prince Jazzbo
Niney the Observer
Samuel the First
Dice the Boss
Herman (Chin Loy)
Big Youth
Andy Capp

A cikket a skinhead.hu engedélyével használtam fel. Javította és szerkesztette Gabo & Reggaekultúra

Forrás:
http://www.upsetter.de