A jamaicai muzsika története

Egyszer volt, hol nem volt 1999 – 2009 között egy magyar, a reggaevel foglalkozó honlap, amelyet El Bandy, majd 2005 – től kezdve Sebestyén “Sebő” Szabolcs szerkesztett. Sajnos az idők folyamán számos okból kifolyólag ez a honlap megszűnt, azonban most jó néhány írás előkerült. Időközben Sebő – e sorok szerzője – Reggaekultúra néven elkezdett a Roots Rockeren publikálni. Így számos cikket, amely egykor a www.dreadslukk.hu oldalon megjelent egy kicsit átdolgozva most a honlapunk és a reggae zenét kedvelő olvasóközönség számára ismét elérhetővé teszünk. Útjára indítjuk a jamaicai zene történetével foglalkozó sorozatot, amely a már említett honlapon jelent meg eredetileg. 

A reggae előtt

Jamaicában a reggae előtt is volt már zenei élet, a reggae talán a legismertebb Jamaicából származó zenei stílus, de csak egy átfogó stílus elnevezés. A reggae előtt három stílust különíthetünk el (bár ebből kettőt sokszor a reggae-hez szoktak sorolni): a mentot (1950-es évek), a ska-t (1960-as évek elejétől a 1960-as évek közepéig), a rocksteadyt (az 1960-as közepétől – az 1970-es évek elejéig). Fontos megjegyezni, hogy a korszakok nem különültek el ilyen egyértelműen és egyes zenei stílusok egymással párhuzamban léteztek, léteznek ma is. Pl.: a rasta témájú dalok már a mento alatt is voltak, azonban a fővonalat (angol szóval élve: a mainstream) még nem ez jellemezte. Azonban valamilyen rendszer szerint el kell indulni különben káoszba fulladhat a kezdeményezés, hogy valamiféle áttekintést nyerhessük a jamaicai zenei történelembe.

A mento és  a jamaicai lemezipar kialakulása

A jamaicai “popzenét” a lemezipar elterjedése/létrejötte előtt az utcai zenészek és énekesek képviselték. A leghíresebb utcai zenész csapat az 1930-as években Slim és Sam voltak, akik egy a trinidadi calypso-hoz hasonló zenét játszottak. A következő évtizedben már egyre több ún. mento zenekar alakul. A mento egyértelműen élő zene volt. A zenekart általában a következő hangszerek adták (persze még inkább a zenészek akik ezeken a hangszereken játszottak): banjo, kézi dob, gitár és a “rumba-box”, amely egy hatalmas harmonika volt, és a basszust szolgáltatta. Ez az alap felállás sokszor kiegészült a fúvósokkal (főleg szaxofon) és más ütősökkel, főleg olyanokkal, amelyek az ún. “zenekari táncesteken” játszottak. Az 1950-es évekre a mento együttesek már sziget szerte mindenhol muzsikáltak a turistáknak, a nagy North Coast hotelben, Ocho Rios-ban, Montego Bay-en.

A mentot gyakran nevezik a calypso jamaicai változatának, ami valóban igaz, hogy az up-tempo mento dalok nagyon hasonlítanak a trinidadi dalokra. Az 1950-es években Jamaicában a mento és calypso kifejezéseket felváltva használták,  számos jamaicai mento zenekar szerepeltette nevében a calypso szót is. Ennek oka talán az lehetett, hogy az amerikai turisták a calypso-t már ismerhették és így egyszerűbb volt eladni a zenekarok estéit. Milyen együttesekről is van szó? Lord Messam & The Calypsonians, Count Lasher Calypso Quartet, Count Owen & His Calypsonians és a sort a végtelenségig lehetne folytatni.

A legtöbb dalban humoros témát énekeltek meg, amely főleg a szegénységgel foglalkozott, azonban számos dal témája a gyengébbik nem, a szerelem és esetenként a szex volt. George Moxey “Money Talk” (A pénz beszél) később egy fontos téma lesz a reggae-ben is. S hogy mennyire jelen volt már a rastafarizmus, erre talán jó példa lehet Lord Lebby’s “Ethiopia” c. dala, amely az első zenei  kifejezése a rastafari hitnek, és az 1980-as Bunny Wailer “Back In Jamaica” c. tune erre a dallamra épül fel valamint a szövegén sem sokat változtattak. A jamaicai lemezipar megalakulása a mento korszak alatt ment végbe. Az alapító egy Stanley Motta nevezetű üzletember volt, aki angol jazz kapcsolatait használva tudta a lemezeket masterelni és nyomatni. 1951-ben egy jamaicai jazz zenész, Bertie King felveszi a Harold Robinson And The Ticklers két nótáját Motta kis stúdiójában. “Don’t Fence Her In/Glamour Girl” demo változatait majd Londonba küldik és ott Emil Shallit Melodisc cégénél jönnek ki a dalok, majd visszaküldik őket Jamaicába. Az MRS (Motta’s Recording Studio) felirat sorra jelent meg az ekkor még 78-as lemezeken. Azonban a mentoval egy időben az USA-ban egy másfajta zenei irányzat éli fénykorát: a boogie alapú r’n’b.

A soundsystemek kialakulása

Ehhez a stílushoz kapcsolódik egy másik, még inkább jamaicai jelenség kialakulása: a soundsystem. Az amerikai r’n’b számos csatornán érkezett a szigetre s talán a jamaicai tömegek szakítani akartak a II. világháború előtt is létező zenei stílusokkal, de akárhogy is az amerikai stílus jobban megfogta a jamaicai embereket. Már az 1940-es években Jamaicában a lakosság kisebb része rendelkezett rádióval, s így tett néhány jómódú italbolt tulajdonos is aki a rádióban játszott amerikai r’n’b-vel próbálta becsalogatni a vevőket a boltba. Azonban volt még egy tisztán gazdasági oka annak, hogy a soundsystemek miért kezdtek kialakulni, illetve miért váltak olyan népszerűvé.

 

Erről Bunny Lee így beszél: “T’od, a zenekar  egy órát játszik, aztán pihennek miközben  megeszik az összes currys kecskét,  megisszák az összes piát. A tulajdonosnak  (mármint a  dancehall kvázi disco  tulajdonosnak) meg semmi haszna sem  marad. Amikor létrejöttek a  soundok, a  soundok nem pihentek. Amikor ez a kevés soundsystem jött, az valami más  volt…” (forrás:Steve Barrow, Peter Dalton – Rough Guide to Reggae, 2001)

A korai soundsystemek nem álltak másból mint egy lemezjátszóból egy erősítőből és a  legnagyobb a köz számára megvásárolható hangfalakból. Az 1950-es években (s később még inkább) a technikai fejlődés során a hangfalak egyre erősebbek (és vizuálisan is nagyobbak) lesznek, s már finomabb technikai megoldások jellemzik az ipart. (az évek folyamán egy külön ipar alakul ki). A múlt század második felére, azok a személyek akik játszották s bemutatták a lemezeket egyre nagyobb jelentőséggel bírtak, s a szórakozás meghatározó egyéniségei lettek. A DJ-k (jamaicai értelemben) ugyanazt a szerepet töltötték be mint néhány évtizeddel később a rap MC-k.

Az első feljegyzett DJ Count Machuki volt, ő így emlékezik:

“A szakmai áttörésemre 1950-ben került sor a Tom The Great Sebastian Sound-al. Karácsony este volt. Azelőtt minden pénteken a Jubilee Gardens-ben játszottam, ahol fel tudtam tenni olyan lemezeket amelyeket Tom nem ismert. S mivel karácsony este fogytán volt az alkohol készlet a Jubilee Gardens-ben lehetőségem nyílt bemutatkozni a Forrester’s Hall-ban. Mivel Tom elugrott piáért, így én játszottam a nótákat, s mikor Tom visszaérkezett már sokan táncoltak, s Tom ekkor ismerte el, hogy “Count Machuki egy nagyszerű DJ”

(forrás:Steve Barrow, Peter Dalton – Rough Guide to Reggae, 2001)

Mint látható a soundsystemek korai éveiben a legismertebb soundok egyike volt Tom The Great Sebastian, s ő uralta az utcát az ötvenes évek közepéig, ekkor azonban a “három nagy” vette át az irányítást: Clement Seymour Dodd (aka Coxsone), akinek második s egyben leghíresebb systemét Sir Coxsone’s Downbeat-nek hívták. A következő nagy ágyú nem más mint Arthur “Duke” Reid volt a Trojan-nal, s utoljára pedig Vincent “King” Edwards marad, akinek a Giant systeme a legerősebb volt 1959-ben.

A soundok már az első perctől kezdve versengtek egymással s kezdetekben csak amerikai r’n’b lemezeket játszottak egy idő után (főleg mivel sok pénzbe került az utazás az USA-ba) azonban érdekeltté váltak a stílus jamaicai előadók általi lemezkiadásban. S így született meg a jamaicai r’n’b (sajnos ennek bemutatása túlmutat ezen kis íráson, s talán nem is annyira fontos). Azt tudnunk kell, hogy azonban a ska időszak (s bizony még a korai reggae időszak) számos előadója is r’n’b énekesként kezdte.

Amikor Duke Reid és Coxsone elkezdett az zeneiparban tevékenykedni, Tom Kingstonból egy sokkal elegánsabb helyre tette át székhelyét s Duke Reid vált a Beat Street bajnokává; 1956-58-ban a “A zene és blues királyává” koronázták a Success Club-ban Kingstonban.

Reid 1915-ben született (1974-ben halt meg),  majd 10 évet töltött a kingstoni rendőrség  kötelékében, amelynek később többször hasznát  veszi. Az 1950-es években feleségével közösen  megveszik a Treasure Isle italboltot. Eközben  megalakul a Trojan majd a lemez kiadásba is  belefog. Meglehetősen veszélyes ember hírében  állt, mindenki fegyverrel a kezében emlékezik rá.

Reid fő riválisa Coxsone-t már nem véresnek ismerték, s jó 15 évvel fiatalabb is volt Reid-nél. Coxsone 1932-ben született s az 50-es években sokszor járt Amerikában s ott szerette meg az r’n’b -t is. Miután látta, hogy Jamaicában is van erre a fajta zenére kereslet, létrehozta a Coxsone Downbeat-et s az első DJ-je nem más mint Count Machuki akiről már hallhattunk, 1957-re már 3 DJ-vel áll fel a Downbeat: Machuki mellett King Stitt és Red Hopeton is helyett kap a csapatban. King Stitt ezután még jó 40 évig öregbíti a soundsystem hírnevét. Az utóbbi neves énekes 2012. január 31 – én távozott az élők sorából.

A harmadik a sorban King Edwards a Giant-tal, aki csak 1955-ben kezdi el a soundsystemi tevékenységét, ám négy év után az övé a legnagyobb soundsystem s tulajdonképpen “uralja” a dancehallok világát. Edwards 1964-ig mint producer is tevékenykedik (ugyanúgy ahogy még sokáig riválisai is), majd tisztséget tölt be a PNP-ben (People’s National Party). A zeneiparról lemond.

1959-ben egy negyedik úriember csatlakozik  a  nagyokhoz, neve: Prince Buster. 1938-ban  született, a  becsületes polgári neve, pedig  Cecil Bustamante Buster  volt.  Köszönhetően, hogy már ifjúkorában  versenyszerűen  bokszolt, sok esetben  győztesen került ki a Duke Reid  “verőlegényeivel” folytatott harcokból.          Az ötvenes évek  utolsó évében megalakítja a Voice Of The People  Soundsystem-et, s tulajdonosa a Prince Buster Record  Shacknek is.

Mind a négyen (bár King jelentősége erősen visszaesik) óriási szerepet játszanak a következő zenei stílus betörésében, s saját stúdióik megalapításával egy új korszak veszi kezdetét: a ska.

 

Be the first to comment

Leave a Reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..