Tizenhárom évnek kellett eltelni ahhoz, hogy a Böiler új hanganyagot adjon ki. Tegnap végre 4 új számot osztottak meg a YouTube-on a közönségükkel.
A lemezen lévő számok egy része talán nem volt ismeretlen az embernek. A koncerteken régóta játszák, ezzel kiegészítve a régi repertoárt. Már akkor éreztem, hogy ez a lemez, ha kijön kapni fog hideget és meleget is egyaránt. Nem a megszokott bunkó hangzás fog visszaköszönni teljes egészében. Aztán jött a teaser, ami megint csak ugyanezt éreztette velem.
Azoknak, akik a megszokott Böilerre számítottak, annak most szólok, hogy tévedtek. A zenekar sok munkát fektetett ebbe a lemezbe, ami meg is hozta a gyümölcsét, még ha el is tér a régi iskolától. A nyitás tökéletes. A “Budapest”nek az eleje behozza a „böiler hangzást”, az énekhang kicsit elbaszott, de megszokható. Az egészre dob egy lapáttal a badhabites György Kristóf ösztönből jövő szaxofon játéka.
Mellé rakva a „Ha mi egyszernek…” inkább azt érzem, hogy az „Egyszer majd…” számuk stílusán akartak újat hozni, bár ez kevésbé sikerült.
Gyors számnak egyedül a “Penta” mondható. Van benne energia rendesen. Ahogy hallgatom, a szemem előtt van, ahogy darabolják egymást a srácok színpad előtt. Totális megörülés, mintha a „Bunkó” szólna. Ez a szám nemet mond a trendi dizájnerdrogoknak.
Amit nem értek az az “Űrhajós”. Egyszerűen stílus idegen az egész albumon. Ha az előző három szám kőkeményen verekedős lenne, akkor lenne értelme egy levezető lassú zenének. De hát senki nem tehet róla, hogy a Riger Jani odavan a glamrockért.
Összességében az album tetszik, igaz szokni kell. Többször mondtam, hogy az a jó, ha egy zenekar meg tud újulni. A Böilernek eléggé meglepő módon sikerült ezt a véghez vinnie. A számok talán egy kicsit több energiát elbírtak volna, de ezt még a zenekar tudja javítani.
Remélhetőleg minél hamarabb napvilágot lát a beígért vinyl.
