William Rickart és a Rio Kiadó

Az amerikai születésű William Rickart 1962-ben miután a két lemezboltját – melyek Battersaeben és Brixtonban voltak – kicsinyellte, úgy döntött a feleségével, hogy megpróbálnak jamaicai előadóktól felvételeket megjelentetni. Majd 1962-ben Rickart bátyának a segítségével a jamaicai Owen Gray-t a szigetországba hozták.

A következő évben be is indult a Rio kiadó, melyen keresztül később házilag felvett lemezeket adtak ki olyan előadóktól, mint Laurel Aitken, Denzil Dennis és Vic Brown. Ezeken kívül a két kingstoni producer, London Pottinger és King Edwards kezein keresztül a legújabb jamaicai slágerekre is sikerült szert tenniük.
1966-ban már olyan producerekkel is sikerült megegyeznie, mint Coxson Dodd, Blondel Calneck vagy Karl ’JJ’ Johnson. Ezeknek a kapcsolatoknak köszönheti például, hogy a következő évben már a kis független kiadónak sikerült egyedülállóan megállni a helyét a brit slágerlistákon: a The Ethiopians – Train To Skaville-jével.
Nem sokkal az után, hogy a slágernek sikerült elérni a 40. helyet, Rickart kapott egy visszautasíthatatlan ajánlatot a kiadó felvásárlására a B&C cégtől, melyből később a Trojan Records fog megszületni.

Tommy McCook & The Supersonics – Ska Jam

Tommy McCook & The Supersonics – Ska Jam