A BOBO DREAD Az ok, hogy a bobo dread-el külön foglalkozom, nagyon egyszerű. A rastafarizmus ezen ága igazi túlélője a korai rasta mozgalmaknak, vezetője Prince Emmanuel már az 1950-es évek folyamán is vezette a közösséget. Mint a korai mozgalmak megtestesítője, a bobo dread több vonásában különbözik az új mozgalmaktól. Ez a mozgalmi ág rengeteget merít a revivalista (ez a folklór és az afrikai keresztény egyházakra jellemző, számos misztikáló erőt magába építő vallási forma) hagyományokból s ellentétben a többi dreadlock-kal ők (nagyobb részük) közösségben élnek együtt, amely Howell-i alapokra építkezik, s számos rituális szabály határozza meg életvezetésüket. Öltözködésükben is kifejezik különbözőségüket, s dreadlock-jukat kézzel csavart turbánnal fedik el, sokszor hordanak földig érő fekete vagy fehér leplet, s jellemző a kézzel készített szandálok viselése is. A közösség Kilenc mérföldre Kingstontól északra, Bull Bay-ben él a bobo közösség. A tábort egy hegyoldalon verték fel, s a kilátás gyönyörű. A nagy épületeket mind tradicionálisan vörös, arany és zöld színekre festették és zászlók övezik azokat. A közösség területére egy kapun keresztül juthatunk be (felül is zárt) mely alatt a bobo-k ki és bejövetelükkor elmondanak egy imát. A kapun nagy betűkkel az "Ethiopian International Congress" (Etióp Nemzetközi Kongresszus) felirat olvasható, s egy figyelmeztető tábla miszerint semmiféle fegyvert nem lehet bevinni a tábor területére. Belül, jobbra áll az őrház, ahol minden "külvilági" dolgot, úgy mint fegyverek, kések, de még a pénzt is elveszik megőrzésre. A táborba belépve egy régi átjáró vezet "Queen Rachel" (Prince Emmanuel felesége) és fiának (Jesus) a lakhelyére. A lakkal szemben a teraszon található a templom, amely mellett Prince Emmanuel Edwards nagy háza terül el. Aztán a közös konyha és a termesztett növények, jobbra a baloldalon pedig a tárlóhelyiség. Az ún. "találkozó-tér" a konyhával párhuzamosan fekszik, itt tartják az összes istentiszteletet, kivétel a sabbath-ot és az ünnepi napokat. A "találkozó hely" végében áll a vendégház, amely egy kis kör alapú épület, egy asztallal és néhány paddal, valamint heverőkkel. A jobb oldalon az utolsó építmény a betegrészleg, ahol a nők a menzesz alatt s utána még két hétig elkülönítve élnek. További épületek természetesen a lakóházak. A tábor felét a termesztésre tartott növény az ún. gungu borsó teszi ki. Ez a növény gazdag fehérjében, és nem igényel sok öntözést. A templom felett 4 zászló lengedezik a szélben: egy fekete-vörös-zöld hét csillaggal rajta, ez jelképezi az államot; egy vörös-arany-zöld szintén hét csillaggal reprezentálja az egyházat (a rastafarizmust); egy kék-fehér zászló az ENSZ-nek; és egy zöld-fehér hét csillaggal rajta Nigéria felirattal, Nigéria jelképe. Prince Emmanuel már az 1950-es évek folyamán szigetszerte hírdette a rastafarizmust, először az Ackee Táborban. Egy hét közös találkozások után a résztvevő rasták a Victoria Parkhoz vonultak, ahol a vörös-arany-zöld zászlót tűzték ki, mintegy jelezve, hogy elfoglalták a várost. Az Ackee Táborban többek között megvitatták az Afrikába való visszatérés kérdését, s itt nyilvánítják ki nyilvánosan első alkalommal ennek fontosságát. Ezután Prince Emmanuel követői egyre inkább szektásodnak, s ekkor kezdik el magukat megkülönböztetni a többi rastától a turbán és a lepel viselésével. A bobok egészen 1968-ig maradnak a Táborban, mikor is azt a kormány parancsára végleg lebuldózerezik. Később a bobo-k Rose Town-ban a Harris Street-en telepednek le, s még két állomáshely után (Trench Town - Eight Street, Ninth Street) végleg a Bull Bay-ben vernek tábort. Mivel a bobo-k hisznek abban, hogy Prince Emmanuel egy a szent "három" közül (erről még később), úgy tanítják, hogy állomáshelyeik a Bibliával is párhuzamba hozhatók: Ackee Walk számukra Názáret, ahonnan Jézus (ez esetben Prince Emmanuel) származik, Harris Street nem más mint Gallia, ahová Jézus ment miután elhagyta szülővárosát; Eight Street, Capernaum; és végül a Ninth Street Betlehem, ahol Jesus, Queen Rachel és Prince Emmanuel fia megszületett. Bull Bay-en található tábort pedig Temon hegyéről nevezték el, ahonnan Istennek kellett jönnie, ahogy azt a Genesis-ben is leírták. A közösség nagyon egyszerűen szervezett: a feje Prince Emmanuel, akit követnek a hívei. Általánosságban minden bobo férfi vagy "próféta" vagy "szerzetes". A "próféták" szerepe az igazolás és történet elbeszélés, a "szerzetesek" pedig azok, akik az "oltár körül tevékenykednek", tehát segítik az istentiszteletek lebonyolítását. Ezektől a szerepektől elszakadva még más státuszok is vannak, ezek közül a legfontosabbak: az őr, aki rituálisan ellenőrzi minden látogató spirituális tisztaságát, a szakácsoké, valamint a számla ellenőrző, akinek fő feladata a bevásárlások megszervezése. A gyermekek és a nők a férfiaknak alárendelt szerepet játszanak. Tanítások és rituálék Prince Emmanuel azt hirdeti, hogy a "Szentháromság" 3 lelket jelent: a Prófétát, a Szerzetest, és a Királyt. A Király természetesen Selassie, a Próféta Garvey, míg a Szerzetes Prince Emmanuel maga. Egy beszédében Prince Emmanuel egy ország megnevezése nélkül kijelentette, hogy Garvey aktívan részt vett az afrikai liberalizációs mozgalomban. Egy bobo próféta később már azt mondta, hogy Idi Amin Uganda egyik volt elnöke maga Garvey. Prince Emmanuel szerint Afrika a fehér ember által adott neve Etiópiának vagy Jeruzsálemnek. "A fekete felsőbbrendűség szükségszerű, mivel ez az egyetlen rassz amelyet egy másik sem tud előállítani. A fehér ember gonosz volt, s minden szent könyve Lucifert fehérként ábrázolta. Az igaz Izraeliták feketék, s nem az izraeliek, akik csak fehér imposztorok. "Ez itt most Nagy Britanniára, Amerikára, s mindannyiukra (az elnyomó hatalomra!?) vonatkozik. Mi (már mint a feketék) elhagytuk Jeruzsálemet és az Arany Partra mentünk, ahol az aranyat a földről vehettük fel csak úgy. Amikor a fehér ember látta ezt, oh én Istenem, kiirtottak minket... A fehér ember maga a Sátán. A Sátán képes lényeket teremteni, de az ő teremtményei nem élőek, mint Istené". Azt is kijelentette, hogy a visszatérés Afrikába nem lehetséges, csak a Megváltáskor. A bobo-k köszöntéskor az "Isten oltalmazzon" szavakat használják, miközben a jobb öklükkel a bal mellre (szívre) "ütnek". Azonban ugyanezt a kifejezést használják más helyzetben, például, ha valakinek mennie kell, vagy egyszerűen bocsánatkérésre. Naponta háromszor (napkeltekor, délben és naplementekor = muszlim rituálé) a bobok fejüket kelet felé fordítva, imádkoznak. Ha egy szerzetes jelen van egy vagy több próféta kíséretében, akkor csak a szerzetes imádkozik a próféták nevében is. Az esti istentiszteleteket a nyílt téren tartják egy kelet felé néző oltár előtt. A szertartás három szerzetes által irányított dobolással és énekléssel kezdődik. Mindenkinek, aki részt vesz a szertartáson fekete leplet kell viselnie, akik ezt nem viselik, a találkozó-helyen kívül kell állniuk. Az énekek befejezésekor számos elismerést, fohászt intéznek elsősorban főleg Prince Emmanuelnek, majd Garvey-nak illetve Selassie-nak. A vendégeket is illetik az elismerésükkel. Minden fohász "Holy Emmanuel I Selassie I Jah Rastafar-I" felkiáltással végződik. A fohászokat követi a Bibliából való felolvasás, éneklés míg Prince Emmanuel meg nem érkezik. "Ő azt mondja az elején, hogy Isten férfi (ember) s Isten férfi (ember). Isten nem lehet lélek (szellem); élő húsnak kell lennie (életben kell lennie). Csak ennyit mondott, a férfiak mind helyeselték: "Jesus Of Nazareth Holy Emmanuel I Selassie I Rastafar-I". Ez csak egy példa volt, mégis milyen beszédeket mond Prince Emmanuel, sokat idéz Garvey műveiből, s a Bibliából. Prince Emmanuel beszéde után ismét éneklés következik. Az egyik közkedvelt dal az istentiszteleten: Working
for a mansion and a robe and a crown (3X) Az éneklés és tánc közben néhányan transz közeli állapotba kerülnek (ez normális állapotnak számít). Minden héten kétszer, s minden hónap első szombatján bobo böjt van. Ezeken a napokon, semmi sem érinti az ajkakat, s déltől este hatig istentiszteletet tartanak, de ezúttal a templomban. Mindenki, aki részt vesz a szertartáson fehér leplet visel, a férfiak a jobb oldalon míg a nők és a gyerekek a baloldalon állnak. A szertartás egy óra dobütemmel kísért éneklés után folytatódik a Szentírásból való felolvasással (azonban ezúttal nincs prédikáció), majd ismét éneklés követi. Majd 3 órakor, három órányi rituálé után, Prince Emmanuel megjelenik. Egy szerzetes ekkor elkezd énekelni egy szent dalt, melynek végén mindig az Adonai (az összes teremtés atyaistene= Isten etióp nyelven) szót említik. Hat órakor Prince Emmanuel odamegy az oltárhoz, kimossa a száját, magához vesz egy kevés kenyérmorzsát, és visszatér a házába. Ugyanezt a procedúrát ismétlik meg először a szerzetesek, majd a próféták, s végezetül a nők és a gyermekek. Miután mindenki evett, Prince Emmanuel még egyszer közéjük megy, s újabb közös imádkozás következik, ezúttal kelet felé fordulva. Majd mindenki ehet s ihat. Kapcsolatok a külvilággal A bobo-k közismertek vendégszerető hagyományukról. Ünnepeik nagy népszerűségnek örvendnek a helyi közösség tagjai között. A bobo-k meghívják a körülöttük élő embereket istentiszteleteikre, hogy lássák miként is zajlik az, s a külvilág láthassa milyen körülmények között zajlik az élet a táborban. Jellemzően több fiatal lány kíváncsi az eseményekre, mint férfi. A bobo ünnepeknek hasonló jellege van, mintha egy búcsúba mennének a helyi közösség tagjai. Mivel a tábor meglehetősen messze terül el az úttól, ezért nem könnyű megközelíteni azt. A táborban általában ünnepek alkalmával a bobok számítanak arra, hogy a külvilági személyek "nem-Ital" étrendhez szoktak, s ilyenkor feltudnak azt is ajánlani. Az ünnepi jellegzetes ételek: lisztből készült gombócok, rizs és borsó, narancs, banán, italok pedig a különböző teák, sör és üdítő italok. Ezen utolsókat kizárólag a vendégeknek tartják, mivel egyrészt ezek nem-Ital italok, másrészt a bobo-k nem isznak üvegből. Mint azt már említettem, a rastáknak az 1970-es években meglehetősen rossz hírük volt, főleg ami a nyelvhasználatukat illette, azt a külvilág durvának s sok esetben sértőnek találta. Ezzel ellentétben a bobo-k nagy népszerűségnek örvendenek (s örvendtek az 1970-es években is), a velük kapcsolatban lévő helyi közösségek úgy jellemzik a mozgalmat, mint "békés", "senkinek sem ártanak", "vannak elveik". Miből is tarják fenn a bobo-k közösségüket? A bobok legfőbb pénzbevétele a seprűk készítéséből származik (látszólag egyébként ez az egyetlen bevételük az adományokon kívül). Négy fajta seprűt készítenek: a kézi seprűt (45 cm hosszú és 5 cm a "cirok" körben), a háztartási seprűt (1-1,5 m hosszú), aztán az utcai seprűt (amely valamivel kisebb mint a háztartási) s végezetül a "pókhálózó" seprűt, amely 2,5 m hosszú. A seprűket a táborban készítik el, az alapanyagot a közeli erdőben szedik össze, majd Kingston utcáin adják el portékájukat. Az értékesítés meglehetősen "agresszívan" folyik s a bobo-k a vásárló személyes anyagi helyzetéhez mérten állapítják meg az árat; s így néha akár a seprű tényleges értékénél többért is el tudják adni. De vajon miért nem bővítik üzleti tevékenységüket a bobo-k? Ennek szintén vallási oka van, a bobo-k Izraelitáknak számítják magukat, az egyiptomi fogság idején a zsidók téglákat készítettek s kőművesként dolgoztak, ma azonban ebben az iparágban nagyfokú a gépesítés, s ezért választották az egyetlen (?) kézi iparágat, amelynek a piacon nincs géppel gyártott megfelelője. Naívság lenne azt hinni, hogy a bobo-k nem termesztenek (legalább) saját használatra kenderszármazékokat, de az nem bizonyított, hogy kereskednének is vele, legalább is ipari méretekben. A közösség azonban egy más aspektusból is figyelmet érdemel, s talán ez is oka "népszerűségének". A tagok között nagy az egykori bűnözök aránya. Számos egykori "gang-tag" csak úgy tudott kiszabadulni az ördögi körből (a haláltól vagy a letartóztatástól), ha beállt a bobo-k közé, kiket mind a bűnözők, mind a rendőrség békén hagy. (írta: Sebestyén "Sebő" Szabolcs) <
vissza < |