A KORAI DREADLOCK ÉVEK Mint láthattuk a korai rastafari mozgalom számos vonásában különbözött attól, amit ma mi Rastafarizmusként ismerünk. A korai csoportok virágzásának idején - 1940-es évek vége - velük párhuzamosan (sok esetben a részeként) a dreadlock időszak is elkezdődött. Néhány fiatal rastafari, akik sokszor magányosan tévelyegtek az utcán, voltak a dreadlock mozgalom megalapítói és első jelentős képviselői. Taf "Testvér", Pete, Firsop "Testvér", Badaman és Watson (Wato) a dreadlock korai képviselői, fiatalok akiket a vallás iránti elkötelezettség irányított. Az egyik legismertebb "tábor" Watson nevéhez kötődik, s a központ nem máshol volt, mint Trench Town-ban. Ezen táborok (hiszen több is volt) adtak helyet a közös imádkozásoknak s vitáknak. Ezenkívül ezekben a táboroknak egyik jellemzője volt a ganja fogyasztás. Mint már olvashattunk a korai rasta mozgalmak szabályozták a ganja fogyasztást (egyértelműen azonban nem volt tiltott), ez egy jelentős különbség lesz majd a korai rasta és a dreadlock rasta között. Azonban ez egy későbbi történet. A korai dreadlock táboroknak is voltak egyes szabályai: 1. Addig
nem lehetett elhagynia senkinek sem a tábort, míg a ganját el nem fogyasztották. Ez az utolsó szabály a rendőrség miatt volt igazán fontos. A kezdeti táborok központjában a ganja fogyasztás állt, s bár számos ilyen tábor létezett, azonban csak Wato tábora alakult át egy szervezetté, amelyet ők Fiatal Fekete Hit-nek neveztek (Youth Black Faith). A szervezet 1949-ben alakult meg, s tagjaik között főleg olyan fiatalok voltak, akik az 1930-as években élték serdülőkorukat, s ezekben az időkben költöztek vidékről Kingstonba. A szervezet sok mindenben különbözött a korai mozgalmaktól, azonban a legfontosabb pont talán az volt (s ez lesz minden elindítója?), hogy demokratikus szervezetként épült fel. Míg a korai rasta szervezetek vezetői nagyon fontosnak tartották a folklór hagyomány számos elemét beépíteni a mozgalomba, addig a F.F.H. számos elemét egyszerűen Istennek, idegennek s feleslegesnek nyilvánított. Többek között ilyen volt a számos gyertya használata, minden színű gyertyának más funkciója volt, s speciális erőket tulajdonítottak nekik, mint pl.: "A gyertya mely képessé tesz engem látni, de engem nem látnak". A fiatalok szerint a gyertyák égetése felesleges volt, mivel János apostol Krisztust nevezte meg, mint az "egyetlen arany fényt". Azonban Watoék érdekes módon a korai vezetőknek tisztelettel adóztak, mint a hit tanítóinak, csak szerintük a rastafari mozgalom megérett a reformálásra, s ezen reformáció egyik eleme a "mágikus elemek" elhagyása. Egy másik elem volt a szakáll hordásának nyilvános elismerése, s bár néhány rasta már a 30-as években is hordott szakállt, nem volt teljesen elfogadva, s a korai vezetők rendszeresen simára borotválták arcukat. Ide kapcsolódik a dreadlock (a rasta haj) nyilvános és "intézményesített" viselése is, ugyanis ez sem volt elterjedt. Mind a haj s mind a szakáll el nem terjedésének oka az volt, hogy ebben az időben ez "ápolatlanságról" árulkodott (mintha csak a ma európai nőket hallanám). A dreadlock "harcosok" - erről egy kicsit később lesz szó - voltak az elsők, akik pont a közvélemény megbotránkoztatása miatt és természetesen a Sámson mondához igazodva az 1950-es évek körül elkezdik a dreadlock-ok használatát. Ekkor következik be egy szakadás a mozgalomban, méghozzá a dreadlock-ok és a "fésültek" házát/táborát lehet elkülöníteni, azonban ez utóbbi a 70-es évekre már nem jelentős (azonban a rastafarizmus nemzetközivé válásával ez a probléma újra felvetődik, s a Jamaika társadalmon kívül élők - főleg nem afro-származásúak - már sokszor definiálják magukat rasta-nak dreadlock nélkül). Ahogy az F.F.H. szervezete növekedett a többi mozgalom szervezettsége is megszűnik, a posztok mint káplán, "víz-anya" stb. s egy egyszerűbb és demokratikusabb "igazgatás" veszi át helyét az új dreadlock mozgalmakban. Két jelentős poszt keletkezik: az egyik az "ülnöké" (ez a szó szerinti fordítás; magyarban az elnököt használnánk, azonban szerintem ebben az esetben jobb az ülnök kifejezés), a másik pedig az írnok (szószerint: a tableman). Az ülnök feladata volt a találkozások levezetése, s a fő szószólóként is tevékenykedett. Az írnok pedig az asztalnál helyezkedett el, s ő adta oda az előre kiválasztott könyveket s idézeteket, melyekből felolvastak, ez azért fontos funkció, mivel a tagok nagy része nem tudott olvasni. Eleinte átvették a korai mozgalmak jegyzőkönyveit s taglétszám regisztrációt, azonban ezt később eltörölték, mivel mindenkinek joga volt hallania az igét. Azoknak, akik betölthettek ilyen fontos szerepeket, nagyon szigorúnak kellett lenni önmagukhoz s példamutatónak, s nem utolsósorban a "a bibliai törvények" minél szigorúbb betartójának. Ekkor érdemelhették ki a "Félelmetes" (Dreadful) vagy "Harcos" (Warrior) nevet. A szervezetnek egy héten csak egy istentisztelete volt, s ezt minden hét szerda éjjelén tartották. A tagok csak a "vallási előírások" betartásával érdemelhették ki a "harcos" címet, s így nem is az ülnöki poszt vagy az írnoki poszt, hanem a vallásos meggyőződés vihette előre őket. A "Dreadful" és "Harcos" "kitüntető" neveken kívül később bibliai neveket is "adományoztak", úgymint "A Villámlás Fia", avagy Jézus, Áron stb... Mint már olvashattuk a F.F.H. szervezet találkozóin központi szerepet kapott a ganja fogyasztás; ami ellentétben állt egyes korai rasta mozgalmak hagyományaival. A 2. Világháború után a rendőrség különösen drasztikusan lépett fel a kenderszármazékok ellen, ami természetesen a birtoklást és fogyasztást meglehetősen veszélyessé tette. Mivel közismert volt, hogy a rasták gyarmatosító ellenes magatartása, a kormánynak nem tartott sokáig rájönnie, hogy milyen jó okot ad a rasták ganja fogyasztása a bebörtönzésre, s így a mozgalom lejáratása már a kezdetekkor megkezdődött. Ennek kiküszöbölését szolgálta Hinds szigorú szabálya. Az F.F.H. szervezete azonban ennél tovább ment, és intézményesítette a ganját a rastafari reformmozgalom részeként. Ennek a lépésnek nagyon egyszerű oka volt: A ganjában nincs semmi rossz, s ha a kormány "rátámad" az emberekre csak azért mert fogyasztják, akkor ezen támadásnak motivációja az emberek elnyomása iránt vágy. Ahogy egy tag beszámol erről: "Nem tartottuk a ganját bűncselekménynek. Megmutattuk a rendőröknek, hogy inkább verjenek szét minket. Isten azt mondja: A gonosz dolgok ezen a földön a kézzel készített dolgok. Ezek hoztak romlást az emberi nemre, ezek pusztítják el az emberiséget. Szóval ez (mármint a ganja) Isten természetes ajándéka...". S hogy biztosra menjenek, hogy a tagok a ganját csak a vallási gyakorlatok alkalmából és meggyőződésük miatt fogyasszák, a szervezet azt tanácsolta a híveknek, hogy ne tartsák maguknál azt. Fontos különbség a korai rastafarizmus és a dreadlock rastafarizmus között, hogy a dreadlock szervezetek sokkal demokratikusabb működést engedtek lehetővé, s a vezetők a szervezet álláspontjait, véleményét a hit/vallás doktrínáival sokkal hatásosabban védelmezték mint Hinds vagy Howell, akik sokszor csak misztikus teóriákkal álltak elő. Talán még ennél is nagyobb differencia a két időszak (mozgalmi ágak) véleménye, hogy miként kell viszonyulni a társadalomhoz. Míg Hinds és Howell meggyőződéses konformista vagyis kerüli a társadalmi intézményekkel való ütközést addig a dreadlock szervezetek kifejezetten keresték a konfrontációt. Mi sem jellemzi jobban ezt mint, amikor is 1954-ben három tagját az F.F.H.-nak letartóztatták Trench Town-ban, megtagadták nevüknek közlését - pontosabban azt mondták, hogy Isten Népe a nevük - a tárgyalásra az egész szervezet elment. Ehhez az eseményhez kapcsolódik a "Back Them Up!" (Vissza Velük) kifejezés elterjedése a rastafari mozgalomban, amely tulajdonképpen ma már szószerint nem jelent semmit, csak egyszerűen a nem tetszés jele. Wato ekkor használta először "Fire! Burn!" (Tűz! Égj!) kifejezést, amelyet ma gyakran hallhatunk a fiatalok között (s a reggae előadókról ne is beszéljünk), s a tűz ekkor vált a kihívás jelévé a rasta mozgalomban. Egyébként az ügy vége az lett, hogy 3 hónap után elengedték a "tetteseket". Az F.F.H. szervezetre (s később a rastafarizmusra egészében) jellemző lesz a "spirituális" háború - nem kérnek engedélyt a felvonulásokra s Istent nevezik meg, mint engedélyezőt - de a legfontosabb kulturális "fegyver" a rituális tánc: a nyabinghi; melyről az előzőekben már beszámoltam, s nem egy új jelenség a mozgalomban. Ellentétben azonban a korai rastafari hagyománnyal, a 60-as években ez a fajta tánc nem csak a fehér elnyomók ellen irányult, hanem a feketék ellen is. Egyébként a nyabinghi az F.F.H.-ba egy Badaman nevezetű vezette be, aki egy mentorától kapott könyvből tanulta. A nyabinghi tánc eredetileg egyfajta rontást hozó eseményként írhattuk le, azonban az 1960-as években a nyabinghi célpontja a politikai "ellenségek" lettek (általánosan: Babylon). Jelentős átalakulás figyelhető meg a nők megítélésében a 40-es évek mozgalmaihoz képest (egyébként a későbbiekben még változik ez a helyzet). A korai mozgalmak nem sokat törődtek a nő szerepével; Howell-nek magának 13 felesége volt, míg Hinds-nak két gyereke is született 1 hónap különbséggel. A dreadlock-ok elítélték az effajta viselkedést. A promiszkuitás elítélését, azonban nem a férfiak gyarlóságával magyarázták, hanem a nők "gonosz" oldala volt a promiszkuitás oka. A dreadlock-ok elérendőnek tartják (ekkor még s később is egy ellentmondásos viszonyról beszélhetünk a gyengébb nemmel) a cölibátust. Mindenesetre sokan akik hálnak feleségükkel (párjukkal), számukra számos szexuális tabu él (többek között ilyenek: orális szex, menzesz alatti szexuális kapcsolat, előjáték, végjáték). Ezenkívül a nők sosem főzhetnek számukra s a rituális füvezéskor is külön kellett lenniük. A nők elutasítása egyébként a menzesz alatt a legradikálisabb (ebben talán az élen a bobo dread-ek járnak, de erről majd később többet olvashatunk). A legfontosabb s a mai napig tartó hatást talán a jamaikai nyelv fejlődésére/alakulására kifejtett hatásban figyelhetjük meg. Az úgy nevezett "Dreadtalk" (rasta beszéd) kialakulása ugyanis ezen évek alatt kezdődik. Hogy miről is van szó? Meglehetősen nehéz magyarul felvázolni a helyzetet, mivel fordításban az egyes szavak nem fejezik ki ugyanazt, mint az angol (patois) megfelelőjük. Azonban valamilyen szinten magyarul is vannak hasonló szófordulatok, például rövidítések: tudom - tom stb... Mindenesetre most azoknak, akik valamennyire tudnak angolul (s tudom sokan vannak ilyenek) leírom egyes jelentéseket, amelyet a mai napig még sehol sem láttam magyarul elmagyarázva, pedig a reggae szövegeknél jól jöhet néhány ilyen információ. Dreadtalk Néhány Dreadtalk kifejezés (az elöl álló mindig a rasta kifejezés) Seen =
yes = igen Ezek voltak az első szavak, amelyeket "kitaláltak". Azonban az effajta "nyelvújítás" tulajdonképpen nem is volt új, mivel a jamaikai angolt (patois) először is a rabszolgák használták, hogy a fehér elnyomók ne értsék meg amit beszélnek. Tulajdonképpen egyfajta nosztalgia s nacionalizmus miatt nyúltak vissza ehhez a hagyományhoz a rasták. A legfontosabb, s ez valóban új volt, az "I" bevezetése. Az "I" angolul én-t jelent (a magyarban "áj"- ként ejtjük). A rastafariknak azonban szintén egyet jelent a római I. -el, mely "Selassie" nevét követi. "I" helyettesítheti az egyes szám első személy bármely alakját (pl: enyém, engem, nekem stb). Mivel mindenki egy "I" (én), a rasták nem használják a mi kifejezést, hanem "I and I" (én és én szószerint de itt = én és te). A dreadtalk legfontosabb kifejezése az "I" s számos szóban használják: Idrin
= Brethren/Bredrin = testvérek Ha mindenki "I" (vagyis én - egy-én), akkor nincs hely a második személynek sem. Tehát ha valaki azt mondja, hogy "I see I with I gal", az a következőket jelentheti: 1. Lát(talak)
a barátnőmmel. Az, hogy mikor mit jelent igazán, csak a szövegkörnyezet döntheti el, de gondoljuk meg, azért nem mindegy... A következőkben további patois kifejezéseket lehet olvasni a teljesség igénye nélkül... Downpression
= oppression = elnyomás Agony
= a szexuális együttlét, vagy pedig egy az aktust imitáló táncstílus
megnevezése (csípő rázás!) Tényleg a F.F.H. volt az, amely teljesen megreformálta a mozgalmat? Most láthattuk, hogy milyen változások mentek végbe a mozgalomban, s tulajdonképpen a fő értékek közül sok minden (a lényeg Jah) megmaradt, de egyre inkább elmarad a folklór és a Zion Afrikai Keresztény Egyházakra jellemző misztikumhoz való kötődés. Természetesen több mozgalom is létezett s az F.F.H. az egyik volt csak a legfontosabb közül. Számos más kutató (többek között John Homiak) állítja, hogy a dreadlock mozgalom nem az F.F.H.-val indult, hanem a Higes Knots nevű szervezettel, s ők voltak azok is, akik az "ital"-életmódot és a dreadtalk-ot bevezették. Valószínű, hogy az egész folyamat a különböző rasta csoportok között párhuzamosan folyt, mintegy "dub" verzióként, amely adott volt, s mindenki elkészítette a saját "remixét". Akárhogy is, az 1960-as évekre a rasta mozgalom egy jellegzetes arcot öltött, mely már sokban különbözött az 1930-as időszak mozgalmaitól. 1962-ben Jamaika elnyeri függetlenségét, s erre az időszakra tehető az F.F.H. szervezetének felbomlása is. Ez egyrészt köszönhető, hogy számos vezetőjüket bebörtönzik (főleg a ganja miatt), a másik pedig, hogy elkezdődik a demográfiai változás Jamaikában. Számos tag más városrészbe költözik stb. (írta: Sebestyén "Sebő" Szabolcs) <
vissza < |