Új lemez és óriás turné: The Selecter – String Theory

A 2Tone éra egyik legendás zenekara, a The Selecter kihirdette a február végén kezdődő angliai turnéjuk dátumait. A turné 20 állomása keresztben és hosszában átszeli majd a szigetországot, Exeter-től Glasgow-ig.

2012 novemberében a zenekar nemzetközi turnéra indult, így először látogatott el történelme során Ausztráliába. A 20 állomásos turnéjuk  ígéret a megszilárdulásra, az odaadó munkájukra és átgondoltságukra, összekötve a jelent a múlttal és a jövővel mielőtt elindulnának Amerikába, egy újabb turnéra és más egyéb fesztiválokra.

Igazából, a márciusi turné a The Selecter soron következő albumának lesz a hírvivése, ugyanis a zenekar most februárban jelenteti meg az új anyagát, a ’String Theory’-t. A kiadvány 10 új számot tartalmaz majd, amely teljességében kötődik a zenekar múltjához. Közvetlenül akkor kezdték el felvenni a lemezt, miután az előző ’Made In Britain Tour’ lemezt kipörgették. A producer illetve a hangmérnök ismét Neil Pyzer lett. Valamennyi számot  játsszák majd a turnén, persze a régi klasszikusok mellett.

A String Theory -t az angol Vocaphone Records jelenteti meg, elérhető lesz az iTunes-on, az Amazon-on és a Cd Baby.com-on keresztül, de legfőképpen a koncerteken lehet hozzájutni majd, ahol az énekes, Pauline Black és Gaps Hendrickson büszkén találkozik a rajongóikkal minden fellépés előtt és után.

A zenekar egyaránt büszke és elkötelezett a múlttal kapcsolatban, a 2tone korszak elismerése és mindent, amit a rajongóiknak jelentene, de elkötelezetten haladnak a ismeretlen jövőbe, a tudás oltalmába, amit egy közös cérna futtat át a munkájukban, amely soha nem szakad el.  Ez a cérnaszál addig nem fogy el, amíg nem változtatják a világot olyanná, amiben a rasszizmusnak és a szexizmusnak nem lesz helye.

Be the first to comment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .