Ismét irány Benicassim!

Kedves Reggae és Ska kedvelő masszív!

Ismét elérkezett az idő, hogy a magyar, de karibi sztílóban alkotó zenekarok megmérettessék magukat az idei Rototom “táncdalfesztiválon”.

A hivatalosan Rototom European Reggae Contest-nek keresztelt megméretettésen idén eggyel több zenekar indul kis hazánkból, mint tavaly tette, vagyis 9 banda csapatja, legalábbis az első fordulóban.

A first round az úgy nevezett internetes szavazás köre, melynek menete egész egyszerű: az általatok továbbjutásra méltó formáció oldalára lépve (ehhez is adunk itt  linkeket a csapatok bemutatásánál) megadjátok saját e-mail címeteket, amelyre a rendszer küld egy hivatalos visszaigazoló linket mailben és arra kattintva máris szavaztatok. Természetesen ne felejtsétek el kipipálni a feltételeket sem (amennyiben nem szeretnétek kapni infót (spamet) a másodikat sort hagyjátok ki). A magyar bandákat az úgy nevezett “Kelet-Európai” csoportban találjátok, a hivatalos versenykör lejárta pedig február 15 lesz.

Most pedig vegyük szemügyre a versenyzőket:

JASKASAM

A Jaskasam zenekar 7 fős, saját bevallásuk szerint reggae-t játszó banda. 2009 – ben alakultak Szolnokon és idén először vesznek részt a fesztivál megmérettetésén. Itt egy dal tőlük:

A fiatalokra pedig az alábbi linken szavazhattok: http://www.reggaecontest.com/bands/jaskasam

SKAFUNDERZ

A debreceni, 2003 – ban alapult, csapat nem lehet ismeretlen sem a reggae, sem a 2Tone, sem a punk közönségnek. A táncdalfesztiválra pedig egy profi klippel jelentkeztek, ellentétben az előző versenyzővel, ők egy magyar dallal képviseltetik magukat. Ez a tény – elméletileg – nem befolyásolja jó szereplésüket, hiszen a nyelvi akadályokat az igényes zene legyőzheti. A stílusról is szóljunk néhány szót ez a fajta kicsit rockosabb hangzás bőven belefér a Rototom kiírásába, a fesztivál színpadára is hiszen abszolút idomulhat a katalán földön csak egyszerűen “katalán rock-ként ” aposztrofált műfaji skatulyába.(itt ugyanis így nevezik a 2Tone-t is)

 

A srácok Rototom linkje pedig elérhető itt: http://www.reggaecontest.com/bands/skafunderz

VIBEKILLAZ

A Vibekillaz nem idén indul első alkalommal a versenyen, ez eddig még az első körön nem jutottak ugyan tovább, lehet, hogy most kerül erre sor? Sosem tudni. A népzenei elemeket is zenéjébe ötvöző csapat mindig sok szavazatot szerez, népes “rajongótáborral” rendelkezik, de, hogy mihez lesz ez idén elég? Vajon B-Best meggyőzi a zsűrit is?

A zenekarra pedig az alábbi linken szavazhattok: http://www.reggaecontest.com/bands/vibekillaz

OCHO MACHO

Az Ocho Macho is inkább egy fúziós muzsikát felvonultató brigád, nagy sikerrel játszanak különböző hazai pop-rock fesztiválokon is. Ők sem kezdőként vesznek részt a Reggae Contest-en, azonban 10 éves szülinapjuk még nem jelenti feltétlenül, hogy továbbjutnak a következő fordulóra. (persze arra sem, hogy nem jutnak tovább). Sok szavazatra számíthatnak ők is, benevezett videó-klipjüket itt tekinthetitek meg.

A szombathelyi zenekar szavazati linkje pedig itt: http://www.reggaecontest.com/bands/ochomacho

SOULUTION

Az első évét éppen betöltő zenekar hosszabb múltra tekint vissza, hiszen a banda a Jah’s Warrior és Soulbang csapatok Szombathelyen ragadt tagjaiból állt össze. Hangzásuk meglepően kellemes, stílusuk saját bevallásuk szerint “majestyle”, amely magában foglalja a reggae, ska, soul, funk jegyeket is. Hozzátennénk , hogy az egy főre jutó Magyarországról nevezett csapatok közül, idén, Szombathely viszi a pálmát.

Erre a szombathelyi különítményre pedig itt szavazhattok: http://www.reggaecontest.com/bands/soulution

PLUMISFALLIN

E sorok írója már lassan 15 éve a reggae ütőerén tartja kezét, és mindig meglepődik, mikor kiderül egy zenekarról, hogy már több éve létezik, anélkül, hogy feltűnne az embernek. Természetesen ennek több oka is lehet, amelynek részletezése talán egyszer egy külön cikket is megérdemelne. Akárhogy is történt a “szilvák” 2009 óta muzsikálnak. Zenéjüket – legalábbis a beküldött hanganyag alapján – egy letisztult, kicsit elszállós hangulat uralja, köszönhető a fúvósoknak, amely hangulatot időként megtöri egy kis skankingre felszólító hatás.

A “Szilvákra” itt szavazhatsz: http://www.reggaecontest.com/bands/plumisfallin

STABILFRAZIR

Úgy látszik a bajai csípős halászlé mellé szükséges  valami emésztést segítő muzsika is. Az egykori punk zenekar tagok ma már kiegészülve, hangzásban kibővülve, megmutatják milyen is a második vonalas ska. Igen tagadhatatlanul 2Tone a sztíló, némi hegedűs beütéssel, nos azért nem kell megijedni, Matyi koma nem tűnik fel. Magyar dal, táncolni való, hallgatni ér.

A bajai csapat linkje: http://www.reggaecontest.com/bands/stabilfrazir

SHAKA BLACK & THE BUDAPEST RIDDIM BAND

Aki a magyar reggae berkekben otthonosan mozog, annak a BPRB neve biztosan ismerősen cseng. Jelenleg hazánk egyetlen riddim zenekaraként tarthatjuk őket számon, kísértek már számos nagy, nemzetközileg is ismert énekest, többek között említhetjük Perfect-et. Azonban mostanság a srácok saját riddim lemezükön dolgoztak, illetve egy angol – jamaicai előadó Shaka Black albumán. Akárhogy is, ez utóbbi zenei kapcsolat töretlen maradt és úgy gondolták a srácok, hogy együtt neki futnak az akadálynak, és beneveztek a Reggae Contest-re. Ezt idén már könnyű szívvel tehették, tavaly még ilyen esetben diszkvalifikáció járt volna, hiszen nem a zenekar saját énekeséről van szó, bár ez a kategória egy riddim zenekarnál egyébként is nehezen értelmezhető.

httpv://www.youtube.com/watch?v=xEIqS5ccfXQ&list=UUEWdY_EBMZADkUwjAfPG-6A

A formációra pedig itt szavazhatsz: http://www.reggaecontest.com/bands/shakablack-budapestriddimband

THE BOOTZ BROS.!

A magyar zenekarok között elérkeztünk az utolsó versenyző egységhez. The Bootz Bros! már 5 éves  az utóbbi időszak talán legtöbbet fejlődött csapatáról beszélhetünk esetükben. A szövegeket angol – patwa nyelven adja elő az énekes, zeneileg pedig a roots, modern roots hangulat érhető tetten.  A dubos hangzást nagyon jól elkapták a srácok, igazán kellemes tracket hoztak össze.

The Bootz Bros.! szavazati linkje pedig itt: http://www.reggaecontest.com/bands/thebootzbros.!

Esélyek latolgatása

Nehéz bármit is mondani. Több okból is. Egyrészt a mezőny megint népes, és nem csak a kilenc magyar csapatra gondolunk, hanem bizony a “selejtező – csoportban” közel harminc zenekar követői, rajongói adhatják le szavazataikat. Ezután pedig a zsűrin a sor, hogy ők is elmondják véleményüket és pontszámokkal segítsék a bandákat.  Éles táncdal fesztivál várható idén is, ugyan úgy, mint tavaly, remélhetőleg most is legalább egy zenekar bekerül hazánkból a prágai középdöntő hármas mezőnyébe, úgy mint tavaly. Az elmúlt évben a Dubaku Band-nek szoríthattunk. Azt se feledjük, hogy 2012 – ben a végső győztes is a “mi selejtező-csoportunkból” került ki a szerb Irie FM személyében. Egy klasszikust idézve: “Csak egy maradhat!” Tegyünk róla, hogy egy magyar csapat legyen az. Minden résztvevő zenekarnak egy kalappal, és természetesen figyeljétek oldalunkat a további hírekért is.

 

Be the first to comment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .