Jamaicai Muzsika története – A REGGAE ELŐSZOBÁJA: ROCKSTEADY

Érdekes módon a rocksteady korszakkal a különböző irodalmak nem foglalkoznak igazán sokat, ennek a legfőbb oka, hogy szintén egy rövid átmeneti időszak, azonban talán még fontosabb, mint a rude-boy korszak volt.

Az első kimondott rocksteady előadót Hopeton Lewis -nak hívták, és 1966 végén vette fel az első dalát “Take It Easy” címmel a Federal Studios-nál egy Winston Blake nevezetű úr számára, aki klub tulajdonosként tengette életét.

Az anekdota szerint azért őt tartják számon mint az első rocksteady előadót, mert meg kérte a ska-t játszó zenekart, hogy egy kissé lassítsák le a tempót, mivel Lewis-nak nehézségei támadtak énekelni a gyors ska-ra. Amikor ez megtörtént és a dalt felvették, a zongorista Gladstone “Gladdy” Anderson elnevezte “rock steady”-nek a lelassított ütemet. A név rajt ragadt. Hopeton Lewis tanácsa pedig: “Take your time / There’s no need to hurry” (hagyj időt magadnak, nem kell sietni) sokak szerint nem is annyira a rude-boy-oknak szólt mint inkább a dancehall tulajdonosoknak és a hallgatóságnak, hogy fogadják be az új stílust.

Ekkor készültek még olyan nóták: “Sounds & Pressure”, “Deh Pon Dem”, ami az első fű nóta volt, amely valaha is készült a jamaikai zenei történelemben. A legismertebb “Rock Steady” pedig egyszerűen az új zenei korszakot valamint új táncstílust igyekezett hirdetni:
“People are you ready / Emberek készen álltok
This is rocksteady / Ez a rocksteady
Shoulder jerk, heads a movin’ / Húzd be a vállat, a fejek mozognak
Feel the beat now / Érezd a ritmust most
Move your feet now / Mozgassd a lábat
Then go steady / s légy nyugodt (vagy légy stabil)
If you’re ready / s ha kész vagy
People are you ready / Emberek készen álltok
This is rocksteady / Ez a rocksteady”.

A rocksteady megjelenése számos új producert hozott be a zeneiparba , azonban a legjobb rocksteady dalok Duke Reid birodalmából kerülnek ki.

Duke Reid és a Treasure Isle

A producer akinek életvitelébe igazán beleillett a laza ám mégis elegáns rocksteady üteme, Duke Reid volt. Az előző évtized óta számos ska és boogie-t adott ki a különböző kiadóin keresztül, úm. Treasure Isle, Trojan, Duke Reid and Dutchess.

Reid proto-rocksteady-t 1966-ban adott ki először, mikor is saját rude-boy ritmusait használta, a leghíresebb ezek közül Alton Ellis “Shake It Girl” és a “Girl I’ve Got A Date” c. lett, azonban a kevésbé ismert előadói is kitettek magukért: Silvertones “It’s Real”, Slim Smith & The Techniques “Telling Lies”, The Silvertones “True Confession” vagy említhetnénk a Paragons “On The Beach” felvételét is.

1967-ben a rocksteady igazi betörésével, Duke Reid számára a zenéket olyanok játszották az albumokon mint Ernest Ranglin, Tommy McCook, vagy éppen Herman Marquis. Újabb zenei hangszereket is bedobott a siker kedvéért a “nagy Öreg”, a hegedűs “White Rum” Raymond, vagy az orgonisták – Neville Hinds, Winston Wright – alkalmazása adta a Duke Reid rocksteady új hangzását.

A legnagyobb sztárjai pedig a teljesség igénye nélkül: Alton Ellis, és ebben az időszakban kezdenek el hódítani a duók, a triók, és a négyesek is: Techniques, Jamaicans, Three Tops, Sensation, Silvertones, Justin Hinds & the Dominoes, Melodians, a leghíresebb mind közül azonban a Paragons volt.

Számos együttes tag ekkor kezd – sikeres – szólókarrierbe: John Holt (Paragons), Jimmy Riley (Sensations), Pat Kelly (Techniques), Lloyd Parks (Techniques). Ezenkívül még Duke foglalkoztatta Hopeton Lewis-t is, akit ugyan szerződés kötött még a Federal-hoz, de sokat háttérénekelt számos Treasure Isle albumon, illetve mikor már lejárt a szerződése, 1970-ben megnyerte a Song Festival-t (Táncdalfesztivál) “Boom Shacka Lack”-al, s ezt a nótát már Reid producálta.

A Studio One rocksteady

Coxsone-nál készített felvételek sosem keltek igazán versenyre a rocksteady korszakban a nagy riválissal, de számos új tehetséget fedezett fel Clement Dodd is. Az ő “zenészcsapata” a Soul Vendors nevet viselte, amely számos instrumentális felvételt készített a saját neve alatt, vagy Jackie Mitto neve alatt, aki a zenekar egy tagja volt és orgonista/zongoristaként tevékenykedett.

“Real Rock”, “Drum Song”, “Swing Easy” és “Psychedelic” riddimeik, melyeknek legtöbbjét Leroy Sibbles basszusai határoztak meg, hamar közkedvelt alapjai lettek a jamaicai zenének. 1968-ban ugyanezek a felvételek, Leroy basszus játéka kiegészítve Eric Frater gitártudásával viszi a Studio One-t a reggae időszakába.

Ami az énekeseket illeti az egyik legnagyobb név Ken Boothe volt, akinek stílusát erősen befolyásolta az amerikai soul, de számos slágert vettek fel Coxsone-nal, többek között 1966-ban “The Train Is Coming”, egy évvel később “Feel Good”. 1968-ban Ken Boothe elhagyja a Studio One-t.

Coxsone volt az első aki foglalkoztatta Marcia Griffiths-et (a későbbi I-Threes tagját), aki legnagyobb sikereit azonban ebben az időszakban Bob Andy-vel közösen énekelt duóival éri el: “Mark My Words”, “Tell Me Now”, “Melody Life”, s ekkor adja ki a “Feel Like Jumping”-ot, amelynek riddimére a következő évben a Maytals a nagy slágerét (és reggae örökzöldet) az “56-46”-ot feljátssza (a producer Leslie Kong).

Coxsone egy másik slágergyárosa Delroy Wilson, aki többek között feldolgozta a Tams – amerikai soul együttes – egy nagy slágerét a “Dancing Mood”-ot. Delroy Wilson volt az első igazi nagy zenei sztár a sziget életében. Ezekben az időkben soul feldolgozásai és charmja magával ragadott számos női szívet. A dalok mint “I’m Not A King”, “Riding For A Fall”, “I Shall Not Remove”, “Run Run Run”, mind soul előadásmódban énekelt dalok voltak a Soul Vendors riddemekre.

Neki dolgozott Dawn Penn is, aki ekkor vette fel (először) a “You Don’t Love Me” c. dalt, amelyet később átneveztek “No No No”-ra és már ekkor nagy slágerként könyvelték el. 27 évvel később még egyszer felveszik (ekkor Steely & Clevie a producer) s a szám ismét nagyot robban!

Ezenkívül természetes Dodd is foglalkoztatott több tagból álló – ma fiúcsapatnak neveznénk őket – vokál együttest, nem mást mint a Heptones-t. Számos sikert énekeltek fel mind a rocksteady és mind a korai reggae fázisában, a melankólikus “Tripe Girl”, “I Hold The Handle” kifejezetten negatív érzéseket vetítenek a nők irányába. Természetesen a Heptones számos romantikus dalt is írt, mivel a rocksteady egyik legnagyobb témája volt a romantika.

Éppen úgy mint a Heptones, a Carlton & His Shoes is egy vokálzenekarként tevékenykedett, s számos szerelmes témájú dalt vettek fel Dodd-nak úm. “Love Me Forever / Happy Land” amelyek közül mindkettő klasszikusnak számít. Az első mint a címből is kiderülhet a szerelemről szól, a második dal pedig már a roots reggae témáit feszegeti, s méltó ellenfele lehet az Abyssinians “Satta Massa Gana”-nak.

Utolsósorban ám nem utoljára még meg kell említenünk a Gaylads – t is, akik szintén számos szerelmes sikert felvettek – s bár a ska korszakban kezdték pályafutásukat – a rocksteady korszak hozta meg számukra az igazi sikert, számaik közül “Lady With The Red Dress On”, “Love Me With All Your Heart”, “You’ll Never Leave Him” a legkedveltebbeknek számítottak.

A rocksteady-időszakban Duke Reid és Clement Dodd voltak a legnagyobb nevek (s a legtöbb lemezt is ők adták ki), azonban ebben a korszakban már az új producerek is elkezdtek tevékenykedni, sokszor csak olyan módon, hogy pénzügyileg támogatták a különböző együtteseket, nem egész albumokat, hanem csak kislemezeket nyomattak. Itt most csak a legfontosabbakat gyűjtjük össze, a teljesség igénye nélkül.

Joe Gibbs

Joe Gibbs (született: Joel Gibson) a producerek újfajta generációját képviselte. A zenével való első kapcsolata, az általa működtetett tv-javító műhelyben történt, ahol lemezeket is árult. 1967 januárjában finanszírozta a Lynn Taitt zenekar felvételeit és Lee Perry-t bérelte fel a szupervizor szerepére. Perry aki ekkor hagyta el éppen Coxsone-t azonnal munkához látott. Az Amalgamated (Joe Gibbs kiadója) első két dala azonnal sláger lett. Az első egy Errol Dunkley nevű tinédzser nevéhez fűződik a szám címe pedig: “Please Stop Your Lying” , míg a másikat maga Perry énekli fel s tulajdonképpen egy nem pozitív üzenet egykori munkaadójának a címe “I Am The Upsetter”.

Joe Gibbs volt az aki megmutatta Jamaicának, hogy nem kell ahhoz sem soundsystem üzemeltetőnek lennie, sem saját stúdióra sincs szükség ahhoz, hogy producer legyél. Számos nagy példányszámban fogyó dalt adott ki a rocksteady időszakban úm. Roy Shirley “Hold Them”, vagy a Pioneers “Long Shot”, amely egy legendás jamaikai versenylovat énekel meg. Joe Gibbs a reggae időszakban is folytatja tevékenységét…

Bunny Lee

Nem sokára új producerek követték Joe Gibbs-t, ezek egyike  Bunny Lee, aki korábban dolgozott már mind Reid-nek és Kong-nak mint technikus, és aki együtt kezdett dolgozni az egykori Skatalites menedzserrel, B.J. Kalnek-kel. Talán a legfontosabb együttes, amit Bunny finanszírozott a Uniques volt, valamint annak frontembere Keith “Slim” Smith. A legnagyobb sláger melyet a Uniques felvett Bunny-nak a “People Rock Steady” volt, később a “My Conversation”. Pat Kelly is dolgozott Bunny Lee-nek, talán a következő zenei korszak legnagyobb session zenekara a The Upsetter volt a zenéért a felelős Bunny-nál.

Sonia Pottinger

Jamaika első (és sokáig egyetlen) női producere is a rocksteady időszakában kezdi el tevékenységét többek között a Gaylads “It’s Hard To Confess”-e, a Melodians hihetetlenül népszerű “Swing & Dine” c. dalai kerültek ki az ő kiadójától. Bárhogy is Sonia Pottinger fontos szerepet játszik a jamaikai zenei történelemben, igazi szerepe a reggae időszak alatt lesz teljes.

A politika előtt: WIRL és Edward Seaga

West Indies Records Limited-et (a továbbiakban WIRL-t) a későbbi miniszterelnök Edward Seaga alapította, miután ő távozott a politika világába, Ronnie Nasrullah veszi át az irányítást, aki az 1960-as évek közepén egy teljesen új WIRL stúdiót hoz létre. A WIRL stúdiónak jelentősége akkor nő meg, mikor a rocksteady-ből a reggae-be való transzformáció végbemegy,  az új független producerek – akik nem jutottak be valamilyen okból a Federal, Studio One, vagy a Treasure Isle-be – a WIRL-ben veszik fel dalaikat/albumaikat.

Többek között Bunny Lee, Lee Perry használja ki a lehetőséget. Számos rocksteady lemez mellett a korai Gladiators és ennél is fontosabb volt The Ethiopians friss slágereit “Train To Skaville”, “Engine 54” adják ki. Az Ethiopians sosem játszott ugyan igazi rocksteady-t, s inkább a saját útjukat járták, amíg meg nem érkeznek a reggae időszakba, ahol az egyik legmeghatározóbb zenekar lesznek a korai reggae időszakában.

Énekes-producerek

A rocksteady az a korszak mikor is egyes énekesek maguk is producerekként kezdtek el tevékenykedni, maguk vagy társaik karrierjét építeni. Például Derrick Morgan a Lloyd & Devon duót vitte a stúdióba s így adhatta ki az egyik legnagyobb slágert “Red Bum Ball”-t, és szintén saját cégénél adja ki az általa előadott “Conquering Ruler”-t. Rajta kívül a másik jelentős énekes, aki producer is egyben Derrick Harriott, aki számos a rocksteady időszakban ismert nevet jutatott slágerekhez. Mint sok minden a rocksteady-ben, ez a jelenség is előremutat, jellemzővé azonban csak az új zenei korszakban, a reggae világában válik…