A Trojan Records története – A kezdetek

Az egész 1968 nyarán kezdődött, amikor a legnagyobb brit független kiadó, az Island Records egyesült legnagyobb riválisával, a Beat & Commercialvel (B&C). A cél az volt, hogy az egyesülés képes legyen uralkodni az nagypotenciált rejtő nyugat-indiai zenei piacon. Előtte az Islandnek olyan versenytársakkal kellett szembenéznie a folyamatosan növekvő felvásárló piacért, mint a Melodisc, a Doctor Bird, a Pama vagy maga a B&C. De egyik kiadónak sem sikerült ezek közül tartós dominanciára szert tennie. A történelmi egyesülés sikeres vállalkozásként indult, mivel minden hozzáfűzött reményt besöpört és négy évvel az indulás után, már szinte a jamaicai zene szinonimájává vált. De a siker nem tartott és nem is tarhatott örökké, mivel a hetvenes évek közepére a lufi hirtelen kipukkadt. A kiadó szerencséje megtorpant és a csőd szélére jutott, de valahogy mégis sikerült túlélnie és az évtized végére lassan kezdett új erőre kapni. Ez a világ legnagyobb reggae kiadójának a felemelkedésének és elsüllyedésének, valamint feltámadásának a története– a Trojan Records sztori.

Bob Marley, Jacob Miller és Chris Blackwell

A Trojan története 1958-ra vezethető vissza, az évre, amikor Chris Blackwell kezdett bekacsingatni a jamaicai zene üzletbe. Ami egy egyszeri albumként kezdődött a bermudai jazz zongorista, Lance Haywood közreműködésével. Ezt követően Blackwell hirtelen jólmenő zenei producer lett, aki a helyi vásárlóréteget célozta meg a lemezeinek kiadásával. Egy sor TOP10-es sláger jelentetett meg, olyan feltörekvő előadóktól, mint Laurel Aitken, Wilfred Jackie Edwards és Owen Gray. Hálás lehetett a természetes hallásának, ami kapóra jött a slágerek felvételekor.  Leslie Kong és Graeme Goodall segítségével Blackwell megalapította az Island Recordsot, gyorsan bebiztosítva magát David Betteridge szolgáltatásával, aki addig egy független zenei disztribútornál, a Lugtonnál dolgozott. Pár hónappal a beindulás után az Island lenyomta a Esquire-t, mint a Melodisc legnagyobb ellenfelét a jamaicai zene piacon, és leszerződött a karibi sziget legnagyobb producereivel, olyan nevekkel, mint Arthur „Duke” Reid, Clement „Coxson” DodVincent Chin valamint Leslie Kong.

Ezzel egy időben, Angliában a vezető kiadó cégek, mint az Esquire és a Melodisc felismerték a növekvő igényt a karibi zenék iránt, mivel az országban nőtt a nyugat-indiai bevándorlók száma és mivel egyre több jamaicai producer jelent meg és lett sikeres. Ezek közül kiemelhető a Starlite, a Kalypso és kicsit később a Blue Beat. Mint Jamaicában, úgy a szigetországban is az Island által megjelentett lemezek jól fogytak. Mivel a trend ugyanaz volt, így a fiatal producer 1962-ben átköltöztette az üzletet Londonba. Noha az eladások jól mentek, Blackwell más műfajokat is próbált meghódítani, ezért 1963-ban létrehozta a produkciós cégét a B. PR-t a rendező Harry Robinsonnal és Chris Peers-szel. Nemzetközi slágereket rögzítettek a Caravelles-szel és tinédzser jamaicai énekesnővel Millie Small-lal. Ezek a sikerek ösztönözték Blackwellt, hogy ne csak réteg zenéket adjon ki, hanem mainstream stílusokban is kipróbálja magát, így került össze a Spencer Davis Grouppal.

1964 HITS: My Boy Lollipop – Millie Small (#2 hit)

My Boy Lollipop (Roberts-Spencer) by Millie Small (The Blue Beat Girl), conducted by Ernest Raglin She was Jamaica-born Millicent Smith, and her big hit was a song first recorded in 1956 by Barbie Gaye. U.S. Pop Chart Peaks: Billboard 2, Record World 2, Cash Box 4 – UK Chart Peak: 2 Check out the daily music posts on my Facebook group: 1950s HITS–EVERY DAY!

Lee Gophtal

Ez idő alatt 1968-ban egy másik jamaicai bevándorló vált a nyugat indiai zene piac helyi kulcsfigurájává. Lee Gophtal alig pár éve költözött csak az Egyesült Királyságba, amikor létrehozta a B&C-t, amely nem csak a Musiclandes lemezeket árulta, hanem számos vezető kingstoni zene producerrel üzletelt. Csakhamar a B&C és az Island elkezdte a közös partnerségét, ami azzal indult, hogy Blackwell kipakolta a szűk kis irodáját Kilburnben és beköltözött a Lee Gopthal által üzemeltetett Music Houseba, a Neasden Lanen.

1995-ben David Better árulta el, hogy mi is volt az egyesülés oka:

„Chris visszalépett a nyugat-indiai zene piactól és egyre inkább Winwoodra és a Trafficra és a hozzájuk hasonlókra összpontosított, de mi a folytatás mellett döntöttünk és mivel a B&C valójában a riválisunk volt, hasonlókép a Melodisc-kel és a Jet Star-ral (később Pama), elterveztük, hogy létrehozunk egy céget magunk közt. A B&C lett a lemez disztribútor – a lemez boltoknak és más kiadónak.”

Szóval ez történt 1968 júliusában, beindult a Trojan Records.  Az Island egyik másik munkatársa, Rob Bell így vélekedett cég létrehozásának következményeiről:

„Volt náluk Amalgamated, Blue Cat és pár más kiadótól lemez. Az Islandnak volt Island, Treasure Isle, Coxsone, Studio One, Sure és eredeti Trojan, amely megszűnt és ekkor kezdték újranyomni a TR-600-as sorozatként az új Trojan Recordsnál. Az Island WI (West Indies) sorozat átkerült a Trojanhoz, de a WIP (West Indies Pop) a Traffic, Jethro Tull, hű maradt. Az Islandnek voltak műszaki eszközei a terjesztéshez: furgonok, elérhetőség és szerződések jamaicai producerekkel. A karibi házassága az Islandnak és a B&C-nek mindkét fél számára előnyt és kényelmet jelentett.”

Az első British Trojan kiadót igazából az Island már elindította egy évvel korábban, azzal a konkrét szándékkal, hogy bemutassák Duke Reid munkásságát, Jamaica egyik legnagyobb produceréét, akinek a Trojan névre keresztelt sound systeme sokáig Jamaica egyik legjobbja volt (Reidről és az ő általa indított Trojanról egy másik cikkben fogunk foglalkozni – a szerk). De a Treasure Isle alkiadót is ugyanezzel a céllal hozták létre, így hamar feltűnt a feleslegessége és hat hónapon belül be is csődöltették.

Egy új ambiciózus terv részeként a Trojan Records komolyabban elkezdte nyomni a kislemezeket, hogy domináljon a karib zene piacon. Majd miután újra feltérképezték a jamaicai üzletet elkezdték kiadni régi nevek mellett a frissen felfedezett előadók lemezeit is. Így már Lee ’Scratch’ Perry, Lynford Anderson, Edward ’Bunny’ Lee, Karl ’JJ’ Johnson, Clacny Eccles és Lloyd Charmers neve is megjelent a kiadványok címkéin.

Az 1968-as év végére az új cég több, mint 40 kislemezt jelentett meg, melyet a fiókkiadóin keresztül másik körülbelül 90 követett. További két új album sorozatot is kiadtak. David Betteridge és Lee Gopthal jött fel az ötlettel, hogy olcsóbb sorozatokat kellene nyomni a kiadóval. Az első ilyen kollekció, amely best-sellereket tartalmazott ’Tighten Up’ [TTL-1] névre lett keresztelve. A névadó dal a The Untouchables Tighten Up volt, amely óriási eladásokat produkált a ’45-ös korongokon. A következő Joya Landis Kansas-e volt, és említhetjük még Val Bennett Spanish Harlemét is. A lényeg, hogy a legjobban fogyó felvételekből tizenkettőt egy lemezre raktak és kiárulták 12 shilling és 6 pennyért (ez akkoriban olyan 300 magyar forintnak felelt meg, az átlag kereset kb. 2000 forint volt). Egy ’45-ös lemez ára kb 6 shilling volt, így ezzel a kollekcióval minden megváltozott. A gyűjtemény első darabja 1969. januárjában került kiadásra és hamar a bevándorlók és a növekedő számú fehér munkás srácok, a modok kedvence lett. Látva a potenciált a válogatás lemezekben sok pop és mainstream kiadó követte a Trojan példáját. Igazából a vállalat messze volt attól, hogy a jamaicai zene egyedüli disztribútora legyen ebben az időben.

Egy hónappal az indulás után robbant a brit sláger listákon az amerikai énekes Johnny Nash Hold Me Tight felvétele. A harc egyre szélesebb palettát öltött a piacért, mert sok kisebb és nagyobb cég szeretett volna egy szeletet a jamaicai tortából. Ott volt a Pama Records, a Soul, a R&B, Giant, Caltone. Az egyik legnagyobb rivális a Melodisc is gőzerővel dolgozott. Szerződést kötött Prince Busterrel és más előadókkal az újonnan indított Fab alkiadón keresztül, amely a Blue Beat jogutódja lett 1967-ben. De nem hagyhatjuk ki a versenyből az Ed Kassners által irányított President kiadót sem, mely igazából az Island disztribútoraként lett ismert, és olyan emberekkel dolgozott együtt, mint Eddy Grant. Illetve a fulhami Doctor Bird Records-ról sem feledkezzünk meg.

007 (Shanty Town) Desmond Dekker

Desmond Dekker (1941 – 2006) was a Jamaican ska, rocksteady and reggae singer-songwriter and musician. Together with his backing group, The Aces (consisting of Wilson James and Easton Barrington Howard), he had one of the first international Jamaican hits with “Israelites”.

1967 nyarán Desmond Dekker 007 slágere betört a brit slágerlistákra. Egészen a 15. helyig meg sem állt. Ezt követően a Doctor Birdnél kiadott Israelites az első helyig küzdötte fel magát, és 15 hétig kirobbantani sem lehetett onnan. Remek eladásokat produkált a szigetországon kívül is. Elérte Hollandiát, Nyugat – Németországot, Svédországot, Dél-Afrikát, Kanadát és az USA-t is. Utóbbi országban az első karibi felvétel volt, amely az US TOP10-ben helyet tudott foglalni. Szerencsére a Trojan lemezek is remekül fogytak, de a rádiók kevésbé sugározták őket, mivel a Brit Piackutató Hivatal visszautasította a jamaicai zenére szakosodott lemezboltok regisztrált eladásait. Ennek ellenkezőjéhezgy nagyszabású eljárásmód változás kellett volna. Aztán egy este Clive Crawley, a Trojan Records egyik munkatársa együtt ivott Gopthallal. Beszélgettek az üzletről, de Gopthtal nem volt boldog, mert a lemezboltja pörgött, de maga a kiadó nem hozott akkora eladásokat. A legnagyobb gond számára az volt, hogy a BBC nem játszott Trojan lemezeket. Hiába küldik postán a felvételeket, semmi esélyt nem lát arra, hogy azokat valaha is lejátszanák. Ekkor Crawley egy 10 fontos (ez egy félheti fizetésnek felelt meg akkoriban) fogadást ajánlott Gopthal számára, hogy ő bizony eléri, hogy a rádiók játszák a Trojan felvételeit. A kiválasztott szám a Joya Landis Kansas City felvétele volt. Nem igazán követte a rádiós trendeket, inkább a tánc tereken volt esélye a hódításra. Szóval kicsit trükkösen indult a fogadás. Crawley bement a BBC-hez és átnézte, hogy ki melyik műsort készíti, ekkor talált rá Ian Fennerre, aki minden hétköznap a „Late Night Extra” műsort vezette. A műsor este tíz és éjfél között volt adásban. Clive nekiállt képtelenségeamikről a lemezen lévő zene szólt. Végül Ian belement és egy szerda este, fél 11 körül leadta a számot.

Így már nem csak a tánctereket sikerült meghódítania a kiadónak, hanem az étert is. A rádió segítségével még nagyobb tábort tudhatott maga mögött a kiadó.

A kiadó további szerepvállalásáról a reggae zene robbanásában a következő részben olvashattok.

Joya Landis – Kansas City (1968) Trojan 620 A

Joya Landis – Kansas City Produced by Duke Reid Trojan TR-620 A Don’t miss the flip side: http://youtu.be/H-E6YKtXetw