Don Letts – Reggae 45: terítéken a Lovers Rock

Don Letts mindenkinek ismerős lehet, hiszen számtalan dokumentumfilm, többek közt a Grammy-díjas Westway to the World, valamint könyvek fűződnek nevéhez és zenei karrierje mellett sem mehetünk el szó nélkül. A Turtle Bay közreműködésével Don újra jelentkezik a Reggae 45 podcast sorozat keretében, ahol műsoron a Lovers Rock.

Mi a Lovers Rock és honnan ered?

Egy Jamaikából származó stílus, melyet az Egyesült Királyságban hoztak létre, semmi köze a rockhoz. Igazából arról szól, hogy itt élsz Angliában feketeként. Amikor a zenénket próbáltuk megalkotni az inspirációt mindig Jamaicából merítettük. Mindig Jamaica felé tekintettünk, a zenével valamiféle támogatást próbáltunk magunknak létrehozni, emellett pedig kétségbeesetten próbáltunk beilleszkedni új otthonunk társadalmába. Úgy gondolom, hogy a Lovers Rock erről is szól, hogy mit jelent egyszerre feketének és Britnek lenni.

A másik dolog, ami ennek a létrejöttét elősegítette, az a 70-es évek jamaicai reggae zenéje volt, ami politikai hangvételű és harcias szövegeivel tökéletesen illett a londoni utcákra is. Durva idők voltak, sok zavargás, szélsőjobboldali támadások, Nemzeti Front. Kemény volt akkoriban feketének lenni. Annak ellenére,  hogy jött jamaicából ez a zene, a maga mondanivalójával,  a mi generációnk még csak a huszas évei elején járt és jobban érdekeltek minket a szív dolgai, hogy mit jelent szerelmesnek lenni, meg hasonlók. Ez a zene a brit feketék érzelmeit próbálta kifejezni.

A leggyakoribb bírálat a Lovers Rockkal kapcsolatban az, hogy túl érzelgős és nyálas.

Hát, ez való igaz! Erről nincs mit beszélni, ez a románcról, a szerelemről szól. Ennek ellenére megbújik benne némi politika, vegyük például Brown Sugar  Black Pride című dalát.

Brown Sugar - Black Pride

classic lovers rock

A legérdekesebb a Lovers Rockban, amellett, hogy az Egyesült Királyságból ered, az, hogy az előadók nagyrésze a hölgyek közül került ki, mindeközben pedig azt szoktuk meg, hogy a reggaeben főként a férfi előadók dominálnak.

Abban az időben már a tény, hogy ennek a műfajnak főként női előadói voltak politikai üzenettel bírt.

Mondhatjuk, de valójában ezeknek a hölgyeknek főként az önkifejezést jelentette, valamint gyógyírt honvágyukra.  A Lovers Rock nem a semmiből jött létre, a műfaj első alapköveit olyan előadók tették le, mint John Holt vagy Marcia Griffith és még sokan mások. Nem Anglia találta fel a szerelmes jamaicai zenét, Ő csak átformálta és több hangsúlyt helyezett rá.
Ahogy a podcastemben is mondtam, a Lovers Rocknak szerves része volt a brit feketék identitás-keresésében. A Lovers Rock előtt Amerikában kerestük az inspirációt, mind zeneileg, mind politikailag, de aztán rájöttünk, hogy teljesen mást jelent ott feketének lenni, mint a UK-ban, ezért szülőhazánk Jamaica felé fordultunk. Mi már nem jamaicaiak egy különös rétegét tettük ki Anglia társadalmának, egyszerre voltunk feketék, és britek. A 80-as években a Soul II Soul megjelenésével vált érthetővé, hogy mit is jelent ez. Ez egy nagyon érdekes kettősség,emellett talán az is jelentősen befolyásolta egy brit fekete előadó identitását, hogy ő már Beatles-t hallgatott és  Rolling Stones-on, Led Zeppelin-en, Roxy Music-on és David Bowie-n nőtt fel.

Az angliai sikerek után a Lovers Rock erősen befolyásolta a jamaicai producereket és előadókat.

Nyilvánvaló, hiszen egy romantikusabb időszaka következett a jamaicai zenének is. Igazából bárki lehet szerelmes, nem számít, hogy hány éves vagy, ezt a nyelvet mindenki érti!  A jamaicaiak rákaptak és majdnem elrabolták az egész dolgot!

Az USA-ban való megjelenés után az első előadó, akit hallottam Johnny Nash volt.

Nagyon sok előadó volt a Lovers Rock előtt, aki hatással volt a dolgok alakulására és része a Lovers Rock sztorinak.

Azt hiszem, hogy mindenki, aki 70-es években élt köszönhet pár kapcsolatot a Lovers Rocknak.

A brit reggae közösség fele a Lovers Rockra fogant, barátom!

A legtöbb amerikai tininek a Lovers Rock csak egy Clash nóta címe.

Örülök, hogy szóba került! Az Egyesült Királyságban, nem úgy, mint Amerikában, nagyon sok fehér munkásosztálybeli fiatal fejezte ki lázadását a jamaicai zenével. A Trojan Records idén 50 éves, borzasztó nagy hatása van. A Trojan mérgezte meg a szigetországot a jamaicai zenével. A Clash-hez hasonló előadók teljes mértékben tisztában voltak a Lovers Rock jelenség hatásával. Később Boy George-nál is megfigyelhető egyfajta tisztelgés a Lovers Rock előtt, a Do You Really Want to Hurt Me?, vagy az Everything I Own című dalánál (a dal eredetije egy Bread nóta, melyet később Ken Boothe dolgozott fel, ezt a verziót formálta át Boy George) .

Boy George - Everything I Own (Official video)

The best audio quality avalaible.

Furcsa, hogy a Lovers Rock kevés fúvós hangszert használ, mi miatt van ez?

Ez egy érdekes kérdés. A reggae azon periódusában elég kevés ilyen hangszert használ. Persze a dub jócskán operál a fúvósokkal. Véleményem szerint ha úgy érezték, hogy szükség van fúvós szekcióra,csak szóltak például Dean Fraser-nek, aki örömmel beugrott (ahogy a lentebbi dal is mutatja). Nagyon tehetséges szaxofonos, számtalan albumon vendégszerepel .
Ez a fajta hangszerelés nem volt jellemző a Lovers Rockra, megvolt a fasza basszus, amit megkoronázott a vokál. Ezek harmóniájáról szól a Lovers Rock.
Ha a 70-es évek brit feketéje nem reggaet hallgatott, akkor amerikai soul pörgött a lejátszóján.  Olyan előadók, mint a The Chi-lites a The Stylistics, vagy a The Delphonics. Kellett a romantika.

No Title

No Description

Nagyon sok mindennel foglalkoztál már. Jelenleg min ügyködsz?

Jól hangzana, hogyha azt mondanám, hogy folyton pörgök és soha nem vagyok kreatív válságban, de én is csak ember vagyok. Jelenleg még mindig a filmkészítésben vagyok benne, valamint van egy rádióműsorom a BBC 6Musicon, ami nem egy reggae műsor. Emellett pedig csinálom ezt a podcast dolgot, folyamatosan a lemezjátszók mögött vagyok számtalan helyen.
Vicces, amikor az emberek azt mondják: „Oh, Don, annyi mindent csinálsz!”, de azt már nem tudják, hogy Londonban élni rohadt drága. Muszáj ennyi mindent csinálnom, hogy boldoguljak, de örülök, hogy olyan dologgal foglalkozhatok, amit élvezek.

Mi olyat hallgattál az elmúlt egy napban, ami meglepné az embereket?

A Helplessness Bluest a Fleet Foxes-tól.

Kérlek adj pár ötletet egy király Lovers Rock setlist összeállításához!

Oké! Kezdjük… I’m in Love with a Dreadlock – Brown Sugar-tól, mindenképpen benne kell hogy legyen. Emotion a 15 16 17-től. Silly GamesJanet Kay és Louisa Mark – Caught You in a Lie című dala. Ők voltak a mozgalom beindítói. Holly Cook -That Very Night című dala egy modern példa a Lovers Rockra, néhány éve jelent meg. John Holt – You Never Find és még egy Matumbi nóta, mondjuk az After Tonight.

Don Reggae 45 podcastja a Turtle Bay közreműködésével elérhető a Mixcloudon, iTunes-on és Spotifyon is. Csekkoljátok Don munkásságát! Érdemes.

Az interjú eredetijét a Reggae Steady Ska oldalain lapozhatjátok végig az alábbi linken:

https://reggae-steady-ska.com/sweet-romance-don-letts-talks-lovers-rock/

És a végére egy kis Lovers Rock:

Lovers Rock

Lovers Rock · Playlist · 25 songs · 1 likes