RudeTown Könyvtár: Radical Roots 1-7

A RudeTown Könyvtár következő részében a hazai skinhead színtér egyik legjelesebb és leghosszabban megjelenő fanzinját szeretnénk megosztani Veletek. Ez a Radical Roots fanzin egyenesen Dunaharasztiról, Kova keze alól.

A fanzin első száma 2000. novemberében került nyomtatásra, majd az elkövetkezendő 13 évben 12 szám követte azt. Összehasonlítva a többi fanzinnal a Radical Roots az egyik legnagyobb terjedelemmel bíró hazai punk újságnak mondható. Az olvasók rengeteg információval bővíthették tudásukat, mivel sok külföldi zenekarral, szervezővel voltak benne interjúk. Mindezt akkor, mikor az internet még gyerekcipőben járt idehaza és nem minden háztartásban volt elérhető.

Nem rég Kova megosztotta velünk a mesterszámokat, így jött az ötlet, hogy digitalizáljuk és nyomtatásra készen tárjuk az érdeklődők felé. Így nem kell mást tennetek, mint két oldalasban kinyomtatni a .pdf-eket és összetűzni azokat.

Köszönjük szépen Kova Gabinak a rengetek beleölt időt, BB pezsgőt és Kőbányait, amit a megírásba fektetett!

#1. – 2000. november. – 24 p. : ill. ; A/5
Interjúk: CsizmáSKAndúr, S.D.W. és Hold True, Hátsó Szándék
Sztorik: P. Forward: GETTA /elsõ rész/, Skinhead múlt /skinbomb archívum/, 40 éves SKA /skinbomb archívum/
Rovatok: ROOT for BOOT F.C /Fanclub hirek/, Angol nyelvû sztori /Játék/, Zajterápia, Barkácsolók figyelem!

Letöltés – Radical Roots #1

 #2. – 2001. március. – 52 p. : ill. ; A/5
Interjúk: Stay SHARP!, Made in Anarchia /Katéter/, Rozpor, Két éves a csizmáSKAndúr, Körzeti megbízott
Sztorik: P. Forward: GETTA /második rész/
Színtér riportok:  Back to Switzerland, Egy szlovák skinhead, Holland feketetulipánok
Rovatok: ROOT for BOOT F.C /Fanclub hirek/, Fanzine Revü

Letöltés – Radical Roots #2

 #3. – 2001. július. – 40 p. : ill. ; A/5 . –
Interjúk: Rabauken, SMAFU, Staples, Szobafogság, Oi! Hammer Records, Argies
Sztorik: Discharge
Koncertek: Auróra fesztivál, Business
Rovatok: Fanzine szemle, RFB mailorder, Postafiók 86.

Letöltés – Radical Roots #3

 #4. – 2001. november. – 40 p. : ill. ; A/5 .
Interjúk: Lecsapunk, The Protest, A Kókler, Hátsó Szándék, Skeptic Eleptic, Semmi Komoly
Sztorik: One Way System, Los Fastidios, Discharge
Színtér riportok: Luxemburg
Koncertek: Business
Rovatok: Fanzine szemle, Forever Oi!, Fanclub hírek, RFB mailorder

Letöltés – Radical Roots #4

 #5. – 2002. április. – 52 p. : ill. ; A/5
Interjúk: Torsten Moloko Plus, Thug Murder, Albert Fish, Vanilla Muffins, N.V.U., Homoskapiens, Skatatonics
Sztorik: Stage Bottles
Színtér riportok: Portugál színtér, Csõ-Székrekedés, pilsen Boi!s
Koncertek: Agnostic Front, Anti Society 2001, Bluepop Fesztivál, III. SKAjamboree, Radical Roots Fesztivál
Rovatok: Fanzine szemle, Zajterápia, Postafiók 86., Punkrock Guide in Hungary, RFB fanclub, a skinhead divatról

Letöltés – Radical Roots #5

#6. Kova ezt angol nyelven akarta csak megjelentetni, de sajnos soha nem készült el.

#7. – 2003. április. – 56 p. : ill. ; A/4 .
Interjúk: Red London, Böiler, Katéter, Blitz, NemArt, 4 Promille, Rozpor, Szobafogság, Boogie Mamma, Ex Costa, Wertlos
Sztorik: Kid Stoker, Blitz, The Partisans, Sham 69
Koncertek: Auróra Fesztivál ’02, ÉHE fesztivál, Inerdzia Tour, Oxymoron, CsizmáSKAndúr, Youngang, Koncertinfo – Albert Fish
Publicisztika: skinhead portré, skinheadek – rasszizmus
Rovatok: Fanzine szemle, Zajterápia, Postafiók 86. (Rec: Nyálkahártya #2. ; Skinbomb/Unite and Win #8. ; Szabad Akarat #2. ; Torzkitörés #7.)

Letöltés – Radical Roots #7