A Studio One sztori

A jamaicai zeneipar kezdetétől, a Studio One és főnöke, Clement “Coxsone” Dodd meghatározó szerepet töltött be. Stúdiója egyfajta iskolaként működött  a sztárok számára, hiszen gyakorlatilag a jamaicai zene összes nagyobb alakja ott vette fel számait. Még a 70-es, 80-as, 90-es években is, (amikor Coxsone áttelepítette a munkálatokat az USA-ba) világszerte, a Studio One számai kiállták az idő próbáját, mivel újra és újra “feldolgozták” őket. Alábbiakban pedig következzék a kiadó rövid története, ami meghatározó szerepet játszott a jamaicai zeneipar megszületésében.

A Studio One története a nagyon fiatal Clement Dodd-al kezdődött a 40-es évek végén Jamaicában, Kingstonban. Mivel nagy kedvelője volt a sound systemeknek (DJ-k akik ska, reggae és rocksteady zenét nyomtak a szigetországban) akik akkoriban Kingstonban és környékén kezdtek elterjedni, elhatározta, hogy alapít egy saját sound systemet Sir Coxsone Downbeat néven (később kapta a Coxsone becenevet egy Yorkshire-i cricket játékos után, és lévén, hogy ő maga sem volt rossz cricketben, a név rajtamaradt).

Eredetileg, mivel Dodd nagy jazzrajongó volt, a jazz volt a fő elem a Downbeat-ben, valamint egyfajta promociós felületként is működött az amerikai R&B felvételek játszására, amiket akkoriban szerzett be. Gyakori volt, hogy ha valamelyik DJ-nek volt egy olyan lemeze, amiben biztos volt, hogy tetszeni fog a közönségnek, akkor lekaparta róla a címkét, hogy a rivális DJ ne lássa mi is az valójában. Aztán a lemezt átnevezték. Coxsone-nak rengeteg ilyen felvétele volt. Tulajdonképpen az egyik korai slágere, a ’Coxsone’s Hop’ Willis Jackson amerikai szaxofonos ’Later For The Gator’ száma volt. További exkluzív számai voltak például: ’Coxsone Shuffle’ (Harold Land: ’San Diego Bounce’), vagy ’Learn’ (Eddie Chamblee: ’Open Your Eyes’).

Buster & Duke
Buster & Duke

Azokban az időkben, Coxsone-nak három fő riválisa volt: Arthur ’Duke’ Reid (Trojan Sound System), Tom The Great Sebastian Soundsysteme, valamint Coxsone korábbi alkalmazottja Cecil ’Prince Buster’ Campbell (Voice of The People Sound System). Duke volt a legveszélyesebb, mivel volt rendőr lévén állandóan fegyverrel járt. Gyakran felbérelt helyi „rosszfiúkat”, hogy törjenek be a rivális sound systemek bulijára és tegyék tönkre a berendezést, támadják meg a közönséget, vagy lopják el a lemezeket. Ennek a megfélemlítésnek köszönhette Duke a ’King of Sound’ címet 1956-ban, 57-ben és 58-ban. Buster ugyanannyira fontos volt, mivel ő volt a harmadik a  ’The Big Three’ (A nagy hármas) –ben, ahogy hívták őket egészen a 60-as évek végéig (időközben Tom The Great Sebastian politikai pályája miatt felhagyott a zenei karrierrel). Buster akkor alapította a saját ’sound’-ját, amikor összeveszett Coxsone-al akinél testőrként dolgozott. A sound-ja a ’Voice of the People’ (Az emberek hangja) nevet kapta, ami találó volt hiszen egyfajta Keresztapaként működött a környéken. Pénzt adott kölcsön, megakadályozta a veszekedéseket, segített az embereknek stb…

Szóval így ment ez az 50-es években, a domináns soundok  vonzották a tömegeket. A dolgok azonban elkezdtek lelassulni, ahogy az amerikai R&B átadta helyét a rock ’N’ roll-nak. Az emberek a kezükbe vették az irányítást és elkezdték készíteni a saját felvételeiket.

Ken Khouri

Az első stúdió Jamaicában a Federal Studio volt, amit Ken Khouri nyitott. Ő akkor került bele az üzletbe, amikor vett egy lemezfelvevőt egy férfitól, aki Kaliforniába akart jutni. Az első felvételek sima R&B számok vagy feldolgozások voltak, amik az amerikai ’boogie woogie’ stíluson alapultak, amit akár az Egyesült Államokban is felvehettek volna (a felvétel minősége nem volt ugyan olyan tiszta, mint az amerikaiak). A felvételek először szigorúan sound systemek-nek készültek, mivel akkor még nem beszélhettünk saját meghatározó jamaicai zeneiparról. Akkoriban nem gondolták, hogy nagy piaca lenne ezeknek, a felvételeknek.

Coxsone első pár látogatása a stúdióba néhány instrumentális boogie-woogie dalt eredményezett Roland Alphonso szaxofonos vagy a The Blues Blasters (Cluett Johnson basszusgitáros vezetésével) közreműködésével. Valamint korai dalokat olyan énekesek előadásában, mint Alton Ellis és Basil Gabbidon. A felvételeket akkor kezdte el árulni, amikor valaki rábeszélte, hogy nyomasson pár száz lemezt, és adja el a bulikon. Coxsone vonakodva egyezett bele, de a lemezek napok alatt elfogytak. Nemsokára, ahogy más lemezeket is eladott (már nem csak bulikon, hanem akár házalva) rájött, hogy több pénz van ebben, mint a saját felvételek eladásában, valamint a sound system futtatásában. Így aztán megalkotta az All Stars és a Worldisc kiadókat, és elkezdett jóval több számot felvenni, hogy megfeleljen az igényeknek.

Természetesen Reid és Buster is ráérzett a trendre, és Reid is elkezdte a saját kiadóját, amit hamarosan Buster is követett. Az R&B és a boogie woogie dominált még mindig ezekben, a zenékben, az énekesek és a zenészek minden tőlük telhetőt megtettek hogy felnőjenek az amerikai felvételekhez. De hamarosan a jamaikai zene egyedülállóvá vált, a saját stílusával, hangulatával, hangzásvilágával. Coxsone Dodd volt az az ember, aki ezt bevezette az új évtizedbe.

Prince Buster volt az, aki először próbált egy új jamaikai zenei stílust készíteni a jamaikai embereknek (végtére is, ő volt az ’Emberek hangja’ nem igaz?). Úgy tartották, hogy egy bizonyos felvétel alkalmával, Buster utasította a gitárost és a dobost, hogy térjenek el a megszokott ütemtől, és így született meg a ska dallama. De mivel Buster-nek nem volt saját stúdiója, nem volt ideje tökéletesíteni ezt az új dallamot. Coxsone azonban megtette…

1963-ban Dodd megvette a Federal Stúdió régi egysávos felvevőjét, amikor azok átváltottak a kétsávosra. Headly Jones sound system építő tervezte meg az új létesítményt, Sid Bucknor (Dodd unokatestvére) pedig üzembe helyezte a felvevőt. Amikor minden készen állt, Dodd megnyitotta a ’Jamaican Recording and Publishing Studio’ -t (Jamaikai Felvevő és Kiadó Stúdió) a Brentford Road 13. alatt. Nem sokkal ezután indította be a Studio One kiadót, ami leginkább kötődik az ő nevéhez. Szinte azonnal elkezdte kiadni a slágereket olyan énekesekkel, mint a fiatal Delroy Wilson (’I Shall Not Remove’, ’Dancing Mood’), Stranger and Ken (’Artibella’, ’Worlds Fair’), vagy a Wailers korai fevételei Bob Marley-vel, Peter Tosh-al és Bunny Wailer-el (’Simmer Down’, ’Hooligan’, ’Put It On’), és még sok más énekessel, mint Toots and the Maytals, Jackie Opel, The Clarendonians.

A Studio One  slágergyárrá változott.

Ehhez az is hozzájárult, hogy Dodd-nál játszottak a sziget legjobb zenészei. Lloyd Knibb és Lloyd Brevett dob és basszus párosa Jah Jerry és Ernest Ranglin gitárosokkal, a tini-zseni zongorista Jackie Mittoo-val jó kis ritmus szekciót alkottak, míg Tommy McCook, Roland Alphonso és Lester Sterling szaxofonosok tökéletesen klappoltak Johnny ’Dizzy’ Moore trombitással, valamint Don Drummond harsonájával. A ’The Skatalites’ vett fel pár számot a valaha volt legjobb ska dalok közül, különösen, amelyeknél Don Drummond vezényelt, mint például a ’Eastern Standard Time’ vagy a ’Man In The Street’, valamint olyan slágerek, mint a ’Guns of Navarone’, ’Ska-Ba’ és a ’Confusious’.

Így az  elképesztő tudású énekesek és nem kevésbé tehetséges zenészek kombinálása nagyszerű receptnek bizonyult.

De a ska uralma a jamaikai zenében nem tartott sokáig, mivel az emberek a sound system bulikon valami puhább, simulósabb zenére vágytak, mint a ska. Megszületett a rocksteady. A rocksteady-ben a ska zene gyorsasága drasztikusan lecsökkent, a fúvósokról pedig átkerült a hangsúly a basszusra valamint a gitárra. Amíg a ska időkben Coxsone volt a ’főnök’, úgy a rocksteady térhódításával Duke Reid lett a legjelentősebb előadókat foglalkoztató producer.

No ez nem azt jelenti, hogy Coxsone ne adott volna ki pár gyöngyszemet ez idő tájt. Bár a The Skatalites feloszlott (Don Drummond a Bellevue elmegyógyintézetbe került miután agyonszúrta barátnőjét), Coxsone megtartotta a csapat felét és alapítottak egy új, funkysabb hangzású bandát. A Soul Vendors nevet adták maguknak és Jackie Mittoo elektronikus orgonajátékával, Leroy Sibbles (The Heptones énekese) basszusával, Roland Alphonso szaxofonjátékával a Soul Venders a rocksteady időszak egyik legkedveltebb bandájává vált.

Az éneket tekintve sem állt rosszul a Studio One. Leroy Sibbles és csapata, a Heptones sok klasszikus számot vett fel itt, mint például a ’Fattie Fattie’ vagy a ’Get In The Groove’, valamint Bob Andy ekkor adta ki a híres ’Song Book’ albumát. Ken Boothe-ot a Stranger and Ken-ből rábeszélték, hogy készítsen egy szóló albumot Coxsone-al és ennek eredménye lett a nagyszerű ’Mr. Rocksteady’. Nem is beszélve a The Gaylads, Delroy Wilson, Alton Ellis vagy a Soul Vendors slágereiről. Tehát még úgy is, hogy Duke sikerei a Techniques-el, a Paragons-al és más előadókkal garantálták neki a rocksteady koronáját, Coxsone Downbeat-je sem maradt le sokkal és a jamaikai zene következő hullámával meg is előzte riválisát.

1968 végén a Maytals volt a névadója egy újfajta zenének, ami a rocksteady korszak végén kezdett feltörni az underground berkekből. A felvételük a ’Do The Reggay’ nevet kapta és az a gyors (a rocksteady-hez képest) ritmus lelhetjük fel benne, mint korábban a Larry and AlvinsNanny Goat’ című számában (ami szintén egy Studio One produkció volt). Így a reggae nevet kapta és gyorsan elterjedt a jamaicai zene kedvelői között (leginkább Angliában és New York egyes részein).

A Brentford utcai Studio One a reggae zene elsőszámú elosztója volt már a kezdetektől . Úgy tűnt hogy a stúdió zenészei, Coxsone, és a fiatal énekesei egy olyan zenei stílusra bukkantak, amire mindig is vártak. Olyan tehetségekkel dolgoztak mint Jackie Mittoo (orgona) vagy Leroy Sibbles (basszus), azonban a szekció tagjai voltak még olyan zenészek is, mint Eric Frater (gitár), Bunny Williams (dob), Roland Alphonso, Headly Bennett és Cedric Im Brooks (szaxofon), sőt néha még a gitármester Ernest Ranglin is beszállt a felállásba. Számos különböző néven játszottak (általában Sound Dimension), és Jamaika valaha volt legjobb számai közül is jó pár az ő nevükhöz fűződött. ’Full Up’, ’Real Rock’, ’Mojo Rocksteady’, ’Rockfort Rock’, ’Swing Easy’, stb. mind jelentős nótái a mai Jamaicai zenének.

A Sound Dimension adta a zenei hátteret a Studio One néhány veterán előadójának, mint a Heptones (“Choice of Colour”, “Pretty Looks Isn’t All”, “Sea Of Love“), Alton Ellis (az egész ’Sunday Coming’ album), John Holt (’A Love I Can Feel’), csakúgy mint az újoncoknak (Burning Spear, The Wailing Souls), valamint Horace Andy slágereinek, mint a ’See A Mans Face’, ’Skylarking’ és ’Mr. Bassie’ (ez utóbbi egy tisztelgés volt Leroy Sibbles előtt aki basszusozni tanította Horace-t a pályája elején). Zeneileg, a Sound Dimension slágert sláger után adott ki (Roland Alphonso: ’King Sax’, Cedric Brooks: ’Im Flash Forward’, Ernest Ranglin: ’Surfin’, ’Sounds and Power’).

A hangzás frissessége és a zenészek hozzáadott tudása tette a Studio One reggae-t az akkori időszak elsőszámú zenéjévé. Duke Reid-et a porba tiporta, Prince Bustert pedig a korábbi sikereinek árnyékában hagyta.

De nem ezt a két ősi riválisát kellett Dodd-nak ebben az időben legyőznie. Ekkora már mindenhol kezdtek megjelenni az új, fiatalabb előadók, mint Lee ’Scratch’ Perry (Dodd korábbi partnere még a ska időkből), Joe Gibbs, Bunny Lee, Clancy Eccles és még sokan mások, akiknek több ötletük volt és át akarták vezetni ezt a zenét az új évtizedbe.

A 70-es években elég csendes volt a Brentford Road. Dodd befejezte a munkálatokat és elköltözött az  Egyesült Államokba, ahol megnyitotta a ’Coxsone’s Music City’ nevű lemezboltját és stúdióját Brooklyn-ban. Azonban egyes sound systemeken még lehetett hallani a Studio One-t. Egy új stúdió nyílt a 70-es évek közepén Channel One néven, ami rocker és stepper roots reggae zenékre specializálódott, gyakran felújítva régi Studio One zenéket, hogy naprakészebbek legyenek.

A Studio One azonban nem csendesedett el teljesen. A dub (a reggae zene más mesterséges hangzásokkal való összekeverése) megjelenésével Dodd is bebizonyította, hogy tud keverni. A rengeteg elsőrangú zenéjével, a 12 dub albumból álló ’Dub Specialist’ sorozata elég jó lett. Igaz a mixelést tekintve nem olyan izgalmas mint mondjuk King Tubby vagy Erol Thompson, a dallamok önmagukban megérnek egy meghallgatást. Ahogy a gyökerekről és a kultúráról szóló 70-es évekből átléptünk a dub orientált 80-as évekbe, szinte az összes előadó elkezdte feldolgozni a halhatatlan Studio One zenéket. Így Coxsone előbújt a háttérből és kielégítette  az emberek igényét az új hangzásra, igazi Studio One produkciókkal.

Sugar Minott

Énekes téren a legnagyobb sikereket Sugar Minott aratta, akinek a ’Live Loving’ és a ’Showcase’ albuma bebizonyította, hogy Sugar elég jól énekeli a klasszikus témákat. Freddie McGregorBobby Babylon’ albuma, valamint Johnny OsbourneTruths and Rights’ -ja szintén nagy slágerei voltak a Studio One-nak. Willie Williams szintén nagy sikert aratott az ’Armagideon Time’ –al, ami nem csak a brit reggae rajongók köreiben volt népszerű, hanem a 70-es évek vége fele megjelenő punkok között is. Williams munkásságának köszönhető szintén a ’Real Rock’ riddim megjelenése is.

A deejay-k között Coxsone-nak még több sikere volt. Különösen a fiatal duó, Michigan and SmileyRub-A-Dub Style’ albumával, ami egy új, stíluskombináló deejay trendet indított el. Olyan számokat nyomtak, mint a The Heptones-tól a ’Pretty Looks’, ’Real Rock’, stb. Brigadier Jerry szintén a Studio One-nál adta ki a híres ’Jamaica Jamaica’ albumát. Vagy Lone Ranger ma már klasszikusnak számító ’On The Other Side of Dub’, amin, az egyik oldalon nyomja a legnépszerűbb számokat, a másik oldalon pedig a dub verziókat.

Aktualizálva a történetet, Coxsone lelassult, de csak egy kicsit. Egy széleskörű újra feldolgozó program indult be az amerikai Heartbeat Kiadónál, akik rengeteg Studio One ska albumot adtak ki. Valamint klasszikus reggae albumokat a The Cables-től, Jackie Mittoo-tól, valamint dancehall összeállításokat Johnny Osbourne-tól, Freddie McGregor-tól, vagy  Michigan and Smiley-tól. Az Egyesült királyságbeli Soul Jazz nem rég adott ki számos Studio One összeállítást, mint a Studio One Roots és a Studio One Rockers. Valamint forgattak egy dokumentumfilmet a Studio One történetéről.

Az új zenéket illetve, lelassultak a dolgok, mivel Coxsone inkább a kiadással törődik. De néhány ígéretes cucc került ki például az angol Alpheus kezei közül. A bemutatkozó ’Quality Time’ felvétele a régi zenei témákra épül és kellemes fogadtatásban részesült a reggae színtéren.  Ez felkeltette  Dodd érdeklődését az új tehetségek felkutatásában.

Nehéz elképzelni, hogy hol lenne most a reggae zene, ha Dodd, Mittoo, Leroy Sibbles és az összes Studio One felvétel nem jön létre. Nagyobb ráhatásuk volt a reggae zenére, mint akár Bob Marley-nek. Ez a kiadó ahol az összes szupersztár elkezdte a pályáját. Ez biztosította azokat a klasszikus elemeket, témákat, amiket a mai fiatal előadók használnak a saját zenéjükben. Akik részt vettek a Studio One történelmében, azok alkották a reggae zene elengedhetetlen gerincét, és aminek a hatását nem lehet eléggé kiemelni…

 

 

Be the first to comment

Leave a Reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..