Mighty Sounds 2016 – Fellépők A-P

Erősen közeledik a Mighty Sounds dátuma, alig 3 hónap van csak hátra. Egy cikkbe összeszedtük azokat a zenekarokat a nevét, akiket eddig jelentettek be a ska, reggae illetve street-punk szcénából.

Előző Mighty-s cikkünkben már részleteztünk a dátumot, helyszínt és jegyárakat. Ebben a cikkben megkezdjük bemutatni az eddigi fellépők listáját, ami az rudetown.hu portfóliójához tartozhat. Javában sok a ska illetve reggae zenekar, de sikerült azért írni skinhead bandákat is. További előadókért érdemes ellátogatni a fesztivál honlapjára vagy csatlakozni a Mighty Sounds 2016 – Hungarian Group facebook csoportba. De ha írsz levelet nekünk, mi is tudunk segíteni. A cikk azonban folyamatosan frissülni fog.

 BeNuts. Német ska zenekarként nagyon jól átvették a brit 2tone vonalat. Ez abból is látszik, hogy az 1994-ben alakult banda elég hamar ismert lett a szomszédos országokban is. Az ötödik lemezüket pedig már egy Japán turné is követett. Ők voltak az első német zenekar, amelynek sikerült zenélni Oroszországban és Szerbiában. A hetedig lemez megjelenésüket egy újabb Japán turné követett, ezután lépett ki az utolsó alapítótag is a BeNutsból. 2011-től az alapító énekes visszatért és máig vele folytatják a közös munkát.


BeNuts facebook

A Buster Shuffle-t közel 10 éve alakította 4 zenész barát. Egykettőre kiépítettek egyfajta hálózatot London klubjaiban és kocsmáiban, mivel hirtelen mindenhová hívták őket. Zenéjük eredeti cockney ska/pop örökség, amit kiegészítettek egy kis rock&roll elemmel is. Néha, mintha a Madnesst keresztezték volna a Blurral.
2010-ben hozták ki az első lemezüket, ekkor már 5 tagot számlált a felállás. Az lemezzel Európa turnéra indultak, ami jól sikerült a zenekarnak. Azóta számos helyre vissza is térhettek.
Második lemezükkel már teltházas bulikat csináltak Anglia szerte, ezen a lemezen vendég szerepelt a The Clash-ből ismert Micky Gallagher is. Mára már 6 tagot számlalnak, de a zenéjük csak egy jobb lett ettől.

The Buster Shuffle hivatalosfacebook

A női vokállal rendelkező DiscoBalls 2006-ban alakult Prágában. Zenéjükben egybe keveredik a ska, a soul illetve a punk behatás. Jellemző rájuk a karakteres fúvós szekció, a változatos gitár játék (a country zenétől a hardcore-ig mindent bevetnek), a táncra késztető dallamok és énekesnőjük édes hangja.
Első lemezüket 2008-ban jelentették meg DiscoVery Channel néven, melyet jelöltek a cseh Grammy-díjra, mint az Év Legjobb Ska-Reggae lemeze. Az anyag hamar nagy siker lett, ma már a zenekar honlapjáról ingyen is letölthető. Második albumjukat 2011-ben mutatták be a közönségnek Rise and Shine néven, két évvel később, 2013 nyarán pedig a tagcserék mellett is kiadták a harmadik nagylemezüket.
A zenekar fennállása  óta több mint  400 koncertet adott,  plusz megannyi turnén során eljutottak olyan országokba, mint Németország, Lengyelország, Ausztria, Szlovákia, de nevük ismerősen cseng még a Balkán-félszigeten is.

DiscoBalls hivatalos | facebook

A Fast Food Orchestra Prágában alakult 1996-ban, az első lemezüket, a Fugison Party-t csak a 2000-ben tudták megjelentetni a Emergency Recodson keresztül. Ez a kiadás a zenekar életében jelentős fordulatot hozott, mivel a stílusuk szépen lassan a tradicionális ska felé fordult. Az első lemez megjelenése után egyre több cseh fesztiválra kaptak meghívást, maj Németországba illetve Szlovákiába is. Így sikerült olyan zenekarokkal együtt játszaniuk, mint a The Toasters, a Yellow UmbrellaNew York Ska-Jazz Essemble, vagy a 2tone legenda The Selecters.

Fast Food Orchestra hivatalos | facebook

A kilenctagú zenekar Irie Révoltés valamikor még az ezredforduló környékén punk zenekarként alakult Németországban. Későbbiekben a zenéjük egyfajta keveréke lett a ska-nak, a reggae-nek, a dancehall-nak, a hiphop-nak és a punk-nak, melyből egy pörgős, lázadós stílust hoztak ki. Szövegeikben a német nyelv a domináns, de mivel két tag apai ágon francia felmenőkkel is rendelkezik, ezért előszeretettel használják a franciát is. Az együttes elkötelezetten antifasiszta, ezért az európai reggae színtér mellett az antifa színtéren is nagy hírnévnek örvendhetnek.

Irie Révoltés hivatalos | facebook

A roots reggae kedvelői sem lesznek cserbenhagyva idén, mivel Bob Marley talán legtehetségesebb fia is meghívást kapott a rendezvényra. Julian Marley , aki kis gyerekkora óta a zenének él, mindössze öt éves volt, mikor belekezdett a karrierjébe. 12 évesen már saját dalokat írt, évekkel később pedig grammy jelölést is kapott. Apjától nem csak tehetséget örökölt, megjelenésében is a reggae királyát tükrözi.

Julian Marley hivatalos | facebook

Az első nevek közt az olasz street-punk legendák, a Los Fastidios állt. A zenekar több mint 20 éve mozog a pályán, kisebb kihagyásokkal. Megközelítőleg 1 éve adták ki Let’s Do It visszatérő albumát, amelyet idén augusztusban Szombathelyen is bemutattak Enricoék. A zenekar a megszokott digó Oi! egyik legismertebb képviselője. Kőkemény, odaszólós antifasiszta és antikapitalista szövegeik pedig már-már a baloldaliak jelszavainak számít.

Los Fastidios hivatalos | facebook

A Negative Approche-t nem kell sok mindenkinek bemutatni szerintem. Valamikor a 80-as évek elején alakultak Detroit utcáin. Ők voltak az hardcorepunk szcéne első úttörői a közép-nyugati régióban.  1984-ben hirtelen feloszlottak, de 20 évvel később újra összeálltak és azóta töretlenül zenélnek és turnéznak. Zenéjükhöz merítenek a brit punk és oi! zenéből is. Most Európa turnéjuk keretein belül a Mighty Soundsra is ellátogatnak.

Negative Approche facebook

A következő név érdemes figyelni, mivel ők a svéd skinhead színtér legismertebb zenekara, a Perkele. A 20 éves zenekar eredetileg 4 taggal indult, majd az első évben az egyik alapítótag ki is szállt a bandából. Azóta 3 taggal megy a zenekar. A zenekar amúgy körülbelül 10 éve fordult meg Budapesten, egy remekbe szabott bulit csinálva.
Zenéjüket, akik nem ismerik annak röviden és tömören: ska és oi keveredve egy kis svéd folk zenével. Két éve kaptak lehetőséget a fesztivál szervezőitől, akkor megmutatták, hogy bármikor máskor is helyük van a Mighty Soundson.

Perkele hivatalos | facebook

A Pub Animals 2006-ban egy gimnáziumi reggae zenekarként alakult Csehországban. 2010-ben felvett Angel lemezük az Év Reggae Lemeze lett hazájukban. Számos európai reggae fesztiválon megfordultak.

Pub Animals hivatalos | facebook