Akit úgy ismerünk Bob Marley

Robert Nesta Marley (1945.02.06. – 1981.05.11)

Egy név, amely összefonódott egy zenei stílussal, egy országgal, egy eszmével. Robert Nesta Marley ma már nem csak a zenei, hanem az általános műveltség részét képezi, s bár számos biográfia, lemezkiadás örökíti meg a nevét, oldalunk sem mehet el anélkül, hogy nem próbálná meg összefoglalni életét, munkásságát tesszük ezt részletekben, hiszen nagy az életmű. Akkor csapjunk is bele a hangjegyek által kottázott történetébe.

A korai évek

Bob Marley 1945.02.06 – án született egy 50 éves Jamaicán szolgáló fehér katonatiszt, Norvan Marley és egy 18 éves helyi fekete lakos, Cedella Malcom törvényen kívüli gyermekeként. Azokban az időkben természetesen ez nem számított különös, és megdöbbentő esetnek, és mint általában az ilyen történetek, úgy folytatódtak, hogy az apa elhagyta a családot. Valamiért azért ez nem teljesen így zajlott. Norval elvette Cedellat 1945 – ben, azonban a férfi családja erősen ellenezte ezt a kapcsolatot, Bob apja annak ellenére, hogy pénzügyileg támogatta fiát, tőlük külön élt. 5 éves korában az apa magával vitte Kingstonba, azzal az ürüggyel, hogy iskolába járatja és egy jól menő üzletembernél fognak lakni, azonban Cedella hamar értesül róla, hogy sem a suliba nem sikerült beíratnia, és igazából egy idős házaspárral él együtt. Így elmondhatjuk, hogy Bobot ezen a kis időszaktól eltekintve édesanyja nevelte, korai éveit Nine Miles hegyi közösségének ölelő karjaiban élte, ahol élénken élt a múlt eseményeinek tábortűz körüli megvitatása, legyen szó Afrikáról vagy éppen az aktuális jamaicai történésekről. A különböző mende-mondák és sokszor a múlt feledésébe veszett történetek Marley későbbi életében számos dalhoz szolgáltatnak alapanyagot.

Bob az 1950 – es évek végén, még csak éppen serdülőként elhagyja St. Ann-t és visszatér Jamaica fővárosába. Kingston, Trench Town nevű negyedében húzza meg magát, amely abban az időben tulajdonképpen a szegények és a fővárosban boldogulni próbáló emberek egyik közkedvelt negyede volt. Ne legyenek illúzióink, kőkemény környékről van szó, ma minden bizonnyal nevezhetjük gettónak, ahol bizony meg kellett küzdeni a túlélésért, a napi betevőért. Egy ilyen környéken élve, Bob hamar megtanulta, miként védje meg magát Trench Town kemény fiúi és bűnözői ellen. Ekkor kapta becenevét – elismerve bunyós érdemeit – Tuff Gong.

A szegénység és a nehézségekkel összefüggő mindennapi harc ellenére a negyed kulturálisan fontos helyszín volt, nem csak a fiatal Marley, hanem Jamaica számára is. Bob számos nótában megénekli a későbbiekben életének helyszínét, gondoljunk csak a „No Woman No Cry-ra” vagy éppen a „Trench Town Rock” -ra. Itt érte a Marley családot a jamaicaiak által oly vágyott, a brit kolóniától való elszakadása, és egyben egy új zenei stílus kialakulása. Az amerikai soul és R&B elemeit tartalmazó ska egyet jelent a jamaicai függetlenséggel, a sziget lakói ebben a stílusban egyesítették reményüket és örömüket. A zene általában pattogós, vidám, a számok pedig élettel teli ódák voltak amelyet többször a nagy esemény ihletett. A jamaicai fiatalok egyre többen fordultak a zene felé, kitörési lehetőséget látva abban, amelyet egyébként az ország zenei iparát vezető tehetős producerek ki is aknáztak. Bob Marley társaival együtt szintén lelkesedett és élete lehetőségét látta a zenében, azonban anyja tanácsára úgy döntött, hogy szakmát tanul. Cedella egy barátjánál szerez neki „állást” hegesztő inasként, amelyet Bob fenntartásokkal ugyan, de elfogadott. Rövid idő után azonban egy baleset során fémforgács kerül szemébe, és innentől egyenes út vezet a zene világába.

1961 – ben megismerkedik Desmond Dekkerrel, aki bemutatja Jimmy Cliff-nek. Jimmy Cliff magával viszi a zenei producer Leslie Kong birodalmába, és 1962 – ben felvesznek három dalt a “Judge Not”, “Terror” és “One More Cup of Coffee” címen. A felvételek nem hozzák meg a várt sikert, így Leslie Kong kemény 20 jamaicai dollárt ad Bobnak. A dalokat egyébként nem Bob Marley név alatt, hanem különböző “álneveken” adják ki, úgy mint Bob Marlett, vagy éppen Rob Marley. Ez egy bevett gyakorlat volt abban az időben, így a producerek elkerülhették a jogdíjak fizetését (ez egyébként Jamaicában mindig gyenge lábon állt), másrészt persze az is oka lehetett, hogy nem mindig az angol helyesírási szótár szerint betűztek dolgokat és az sem elképzelhetetlen, hogy a lemeznyomás munkafázisa során valaki olvasni – írni kevésbé tudó kezébe került a megvalósítás. Bárhogy is történt, Bob nem volt elégedett azzal, ahogy bántak vele, és többször elmondta Kongnak, hogy még sok pénzt keres majd a producer dalaival.

A Wailers korszak

1963 – ban, Marley és fiatal barátja Neville Livingston, vagyis Bunny Wailer, akinek apjával Marley anyja együtt élt, ingyenes énekórákat vettek Trench Town-ban Joe Higgs-től, aki ekkor már neves énekesként alkotott, és számos fiatal jamaicai tehetségnek segített boldogulni egy cápák által uralt zenei világban. Joe Higgs szerepe ennél még nagyobb a Wailers történetében, hiszen ő volt az, aki bemutatta Marleyéket Peter Macintosh-nak, avagy Peter Tosh-nak. Miután hamar jó barátokká válnak, megalapítják saját vokális triójukat a Wailing Wailers-t. Amennyiben mai kifejezésekkel szeretnénk leírni, mit is jelentett a kor szellemében, Jamaicának a csapat,akkor megállapíthatjuk, hogy nem volt több, mint egy a sok fiúcsapat közül, akik azokban az időkben tucatszámra tűntek fel a szigeten. A kezdetekben egyébként a csapatban még hárman szerepeltek: Junior Braithwaite, Beverly Kelso és Cherry Smith, azonban néhány felvétel után ők elhagyták a formációt. Mint azt az előzőekben felvázoltam Marleyék nem számítottak ekkor még különösebben sztárnak, hiszen nagy konkurenciával kellett szembenézniük. Higgs bemutatta a fiúkat Jamaica egyik leginkább prosperáló, és felfutóban lévő producerének: Coxsone Dodd-nak. Doddot elsősorban soundsystem tulajdonosként és selectorként ismerte meg a jamaicai közvélemény, majd sikereinek köszönhetően 1954 – ben megalapítja Jamaica Motown – ját. Az új fiúcsapat éppen a Studio One imidzsébe illett, hiszen előadásmódjuk, és zenei stílusuk sokban merített Curtis Mayfield and The Impressions munkájából. Akárhogy is, a Wailers első Coxsonenak felvett dala a “Simmer Down” óriási siker lett a szigeten, és egy új, a ska valamint rocksteady közti átmeneti időszak, a “rude – boy” korszak nagy himnuszává vált. A dalban Marley arra kéri fiatal, néha erőszakos honfitársait, hogy próbálják meg magukat egy kicsit lehűteni, a dal 80000 ezres példányszámban kelt el. Ezután slágert sláger után gyártottak a fiúk, elég csak a “Rude Boy”-t, az “I’m Still Waiting”-et vagy éppen a “One Love” című dal korai, ska verziójára gondolnunk. Az 1960 – as évek közepére, végére a jamaicaiakra jellemző korai vidám hangulat, és optimizmus kezdett eltűnni. Ekkorra egyértelművé vált, hogy a függetlenség a kolóniától bár névleg megvalósult, azonban ez együtt járt egy óriási gazdasági recesszióval is, illetve az Amerikától való gazdasági és politikai függés egyre erőteljesebb lett. A gazdasági, politikai történések társadalmi változásokat generáltak, és ahogyan 1962 – ben, ez leképeződött a jamaicai zene alakulásában is. A tempó szépen lelassult, a zene mondanivalója, tematikája könnyebb, kevésbé politikai témák felé orientálódott és szép lassan létrejött a rocksteady.

A Studio One a rocksteady korszakban nagyon erős volt, azonban ez a rövid zenei periódus hamar véget ért, hiszen 1968 – ban egy új a szigetet felfordító újítás érkezik a reggae. A korai reggae szakaszban a Studio One már koránt sem annyira meghatározó, köszönheti ezt annak, hogy egyre fiatalabb producerek tűnnek fel a színen és új kiadók is kezdenek megjelenni. Miként befolyásolja ez a Wailers karrierjét? Csupán annyiban, hogy egyre kevésbé foglalkoztatja őket Coxsone és számos pénzügyi vita után úgy döntenek, elhagyják a kiadót.

A társadalmi változások persze a Marley családot sem hagyják hidegen, 1966 – ban Bob édesanyja az USA -ba költözik, akit majd fia is követ egy rövid ideig, így próbálja támogatni újdonsült feleségét, Rita Andersont. Bob Ritával a Studio One-nál ismerkedett meg, aki háttérénekesként és énekesként dolgozott Coxsone – nál. Az amerikai rövid epizód egyébként különösen kalandos, valamely okból kifolyólag Donald Marley név alatt érkezik az USA-ba és a Chrysler gyárban helyezkedik el a fiatal zenész.

Időközben szülőhazájában nagy esemény történik, ugyanis 1966 április 21 – 24 között az etióp császár Selassie látogatást tesz Jamaicában. Az eddig perifériaként kezelt rasztafari életvitelt folytatók számára ez nagy lökést adott a társadalmi elfogadottság eléréséhez. (számos vita létezik, hogy a rasztafari maga vallás, filozófia, életvitel?) Az eddig törvényen kívüliként kezelt raszták egyre inkább kezdenek „beszivárogni” a zenei életbe. A látogatás nagy hatással van Rita és Bob életére is, ekkor kezdenek a rasztafarianizmus felé fordulni.

A Wailers többi tagja még ugyanebben az évben megalakítja a Wail’N Soul’M kiadót és lemezboltot, amelyet az USA-ból visszatérő Bob is támogat. A kiadó névválasztásában reflektál a két létrehozó csapatra a Wailers-re és a Soulettes -re (ez utóbbi Rita Marley énekcsapata), néhány kevésbé sikeres dalt is kiadnak, mint például a „Bend Down Low” -t. Azonban pénzügyi okok miatt 1968 – ban megszüntetik a céget. Az 1970 – es év beköszöntére már Jamaica szinte romjaiban, a növekvő gazdasági feszültség, növekvő munkanélküliség, egyre inkább eldurvuló jamaicai politikai erőszak, és az IMF kölcsönöknek köszönhetően új időszak köszönt be Jamaicán, ez a zenén is meglátszik majd, amely már a Wailers-t egy új korszakában találja, még hozzá Lee Scratch Perry holdudvarában. Ez viszont már a történet következő része….

 

Be the first to comment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .