Valkyrians – Finn ska, punk szívvel

 

November elsején a bajoroszági Bambergben jászott a finn     Valkyrians zenekar. Egy korábbi nürnbergi koncertjükön sikerült megismernem a csapatból Angstert, az énekest, így most éltem is a lehetőséggel, hogy csináljak velük egy interjút rudetown.hu-nak.- Interjó by Süle

 

Mielőtt belekezdtem a kérdésekbe, Angsterrel még gyorsan bebizonyítottuk a többieknek a finn magyar nyelvrokonságot, a kéz – käsi, vér – veri, víz – vesi szópárokkal.

RR.: – Tudom, hogy korábban mindannyian punkok voltatok, de mikor és   hogyan is jött a jamaicai zene?

Angster:  – Bizony punkok voltunk, Letku-Leroy, a basszeros játszott is egy jelentős zenekarban, amely az elsők közt volt a finn punk sczénában. Jamaicai stílusok szeretete a two-tones idején jött. Nálam pontosan egy Specials koncerten indult be igazán ez a dolog. Aztán 80-as évektől már mind ska-t hallgattunk. Amúgy az országban a punk sokkal nagyobb, mint a ska vagy reggae szcéna, már a hetvenes évek óta nagyon jó zenekarok voltak, majd később is a műfaj minden vonulatának voltak tehetséges képviselői.

RR.: – Milyene a finn skinhead szcéna? Gondolok itt politikai beállítottságra is.

Angster: – Skinheadek vannak, bár azt kell hogy mondjam, hogy többnyire erősen jobboldaliak, de azért elvétve persze léteznek tradicionális skinhead csoportulások is. Természetesen a náci skinheadek nem is hallgatnak jamaicai zenéket.

RR.: – A számaitok különböző feldolgozások, jamaicai és új hullámos zenéké, sőt még egy Dead Kennedys számé is. Mit kell tennetek ha egy feldolgozást játszani szeretnétek vagy kiszeretnétek adni?

Angster: – Először a zenésztől kérünk engedélyt rá. Az néha nagyon sok ideig is eltarthat, mire végül igent mondanak. Majd termszétesen jogdíjat kell fizetni a számok után hogy felhasználhassuk őket. Németországban pl a GEMA-nak is fizetni kell fellépések alkalmával.

Tegnap amúgy Dortmudban, halloween buliban játszottunk Velvet Undergroundot is. A Venus in Furs-t, nagyon szomorú vagyok Lou Reed halála miatt.

RR.: – Pár hónapja nürnbergi koncerteteken hangfalakra és falra másztál, csöveken csimpazkodtál. Gyakran része ez a shownak?

Angster: – Igen, mindig szoktam, mert vicces, de itt most sajnos elmaradt. Előre szóltak, hogy felejtsem el, meg hát nem is nagyon lehetett volna hova felmászni. Viszont a tegnapi buliban például hét méter magason voltam. Hogy félek-e? Igen, néha komolyan tartok tőle, hogy leesek.

RR.: – Áhh, ugyan, hiszen “You are the fly”. Kis klubbokat vagy nagy fesztiválokat szeretitek jobban?

Angster: – Én mindenképpen a kis klubbokat kedvelem, jobb ha a közönség nincsen olyan távol, sokkal könnyebb úgy kontaktusba kerülni velük, leugrani közéjűk, színpadra hívni őket. Ugyanakkor fesztiválokon jó együtt zenélni, olyanokkal mint Roy Ellis vagy majd holnap Lipcsében a Bad Mannerssel.

RR: –Tradicionális ska-t játszotok, csak a feldolgozások nem tradicionális megközelítésben. Mit gondolsz a modernebb jamaicai zenékről?

Angster: – Hallgatok közülük is jópárat, bár azt gondolom, hogy jamaicai muzsika az igazi fénykorát a 70-es évek elején élte, de például dancehall előadók között is találni nagyon jókat.

RR.: – Elsörözgettek a koncerten, iletve olyan interjút sem olvastam még veletek, ahol ne tettetek volna említést alkoholizálásról. Nem isztok túl sokat?

Angster: – Nos igen, tudni kell, hogy Finnországban az alkohol elég komoly probléma. Télen sötétség van és ezt a helyiek sem bírják igazán, amire az alkoholt találják megoldásnak. Azt mondanunk kell, hogy a finn vodka kifejezetten rossz, teljesen vizelet íze van. Nem, ez most tényleg nem vicc. Dr Ring Ding-nek igaza is van a Polish Vodka című számában, hogy a finn vodka pocsék. De hát ti magyarok is sokat isztok, mondjuk én a pálinkátokat sem nagyon tudom megini.

RR.: – Magyarországon még nem játszottatok, mennétek szívesen hozzánk koncertezni?

Angster: – Nem zenéltünk még ott sajnos, de mindenképpen jó lenne. Budapesten már sok-sok éve voltunk ketten a zenekarból. A Fekete Lyukban is jártunk, egy zenekar játszott, de nem emlékszem sajnos a nevére. Az emberek először németeknek gondoltak minket, de nagyon megörültek, hogy finnek vagyunk. Ennek az oka talán a szovjetúnió meg a közös nyeltörténet lehetett. Húha de nagy buli volt ott…

RR.: –Utolsó kérdésem, pedig hogyan is van finnül a köszönöm?

Angster: – Kiitos, talán a “key” és “those” szavakból tudod megjegyezni.

RR.: – Köszönöm, az interjút – Kiitos!

Angster: – Szívesen, remélem még látjuk egymást!

Be the first to comment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .